201 éve ekkor tavasz volt…
Március 2-án a költő emlékezete szerint „Bíbic, sirály, szalonka ünnepelte, / Hogy szép tavasz a zord telet kiverte.” A mai március másodikára ez persze a legkevésbé sem igaz, de arra a 201 évvel ezelőttire bizonyosan, amelyről Arany László verstöredéke beszél.
Abban lehet persze némi költői túlzás is, hogy a zord tél látványos kiverése épp aznap történt volna, de a lírikus lélek már csak ilyen. És Arany László esetleges túlzása tökéletesen érthető, hiszen édesapja világra jöttének napjáról emlékezett meg a metaforikus sorokkal.
1817. március 2-án Nagyszalontán megszületett hát Arany János – a későbbi költőóriás, aki szinte véletlenül lett betűvető ember. Az elszegényedett hajdúcsaládot ugyanis a létfenntartás szüksége arra kényszerítette, hogy minden dolgos kéz kivegye a részét a föld megműveléséből. A kis Jánoska viszont betegeskedő, vékonydongájú, gyenge alkatú fiúcska volt. Szülei tehát taníttatták, és végül nem a föld, hanem a nyelv művelője lett.
A szó máig utolérhetetlen mestereként, versirodalmunk legnagyobb szókincsű alkotójaként tartják nyilván a szakemberek. Anyanyelvünket ő gazdagította a legtöbb új elemmel. Kosztolányi Dezső szerint „Hős volt, mert a nép nyelvét olyan magasra emelte, mint senki a világirodalomban”. Ő maga sosem értékelte túl a saját tehetségét. Öndicséret nélkül élő, szerény ember volt; a népét szolgáló nótárius Szalontán, később sikeres újságíró, megbecsült tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Tudományos Akadémia tagja, főtitkára, és mindenekelőtt tisztelet övezte költő. Sosem tolakodott előre, de viselte, amit rámért a sors: így lett 1848-as nemzetőr, 1857-ben így utasította el a császári fenség hódoló verssel köszöntését – és így írta meg annak ellentettjét, az uralkodói önkényről szóló vádiratát, A walesi bárdok című történelmi balladát. E műfaj kivételes mestere, a legnagyobb magyar balladaköltő lett.
Görög, latin, francia, német és angol nyelvtudása a tehetségével párosulva műfordításra is képessé tette, különösképp kiemelkedőek a Shakespeare-fordításai. Zseni volt, rátartiság nélkül. Szülővárosában a csöndes természete okán a „hallgati ember” titulust ragasztották rá. Életműve tartalmaz egy kérdőjelesen neki tulajdonított négysorost, amely így hangzik: „Disznairól hajdanonta, / Konya fülü nyájról: / De ma hires Nagy-Szalonta / Az ő Aranyáról.” Az irodalomtörténészek egy része a költő szerénységét ismerve szentül hiszi: nem ő írta önmagáról, ez egy vendégszöveg.
Hatásáról Szerb Antal írta: „Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.” Petőfi barátja volt. A költőtárs elvesztése után is mindvégig ápolta annak emlékét, s különös, végzetszerű, hogy épp egy Petőfi-szobor avatásán kapta azt a tüdőgyulladást azon a csúnya, hideg őszön, amely az ő életét is elvette 1882 októberében.
A rovat további hírei: Kultúra
Újévi meglepetés és színes szombati kínálat a könyvtárban
2025. jan. 02.
Már ma megkezdődött, és egészen szombatig tart a József Attila Könyvtár évköszöntő sorozata – az ingyenes beiratkozás mellett szombaton képzőművészeti program, majd monodráma csalogat.
DSTV: színes gyermekkönyvtár
2025. jan. 02.
Közösségi programok egész sorával csalogat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai ráadásul folyamatosan igyekeznek bővíteni mind a műfajok, mind a célközönség körét. Hangkép.
Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
2025. jan. 02.
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán
2024. dec. 30.
Mozgalmas, színes, impulzív produkcióval folytatódott a bemutatók sora a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Szabó Magda prózáját adaptálta a társulat – a Tündér Lala című tanmesét zenés formában vitték színre. Hangkép.
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
2024. dec. 27.
A Campus Fesztivál szervezői 2025-ben is világsztárokkal és izgalmas programokkal várják a látogatókat a debreceni Nagyerdőbe - közölte a fesztivál sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.
A Móricztól zengett a nagytemplom
2024. dec. 21.
Hagyományos évzáró adventi koncertet adott a Krisztus Király főtemplomban a Móricz Zsigmond Általános Iskola még hétfőn. Óriási volt az érdeklődés, nem véletlenül: az iskola minden tanulója fellépett.
Karácsonyi örömkoncertet ad a Móricz projektkórus
2024. dec. 20.
Generációk együtt, mosolyogva csalogatják a muzsika birodalmába a közönséget az evangélikus templomban szombaton délután. Remek koncertet ígér a repertoár is, a közösség is – jöjjenek, menjünk sokan, mindenkit nagy szeretettel várnak!