A dömés rendház világszenzációjának megmentése

2018. március 30. (péntek) 13:47 - Várkonyi Balázs

Milánó hercege, Francesco Sforza 1463-ban elhatározta, hogy templomot építtet a város egyik fontos terén. Az istenháza mellé kolostort is terveztetett azzal a szándékkal, hogy az a domonkos rendi szerzetesek otthona legyen. A templom csak három évtized múltán készült el, de a kolostor hat év múlva már állt.

A dominikánusok – közkeletű magyar nevükön a dömések – hamar belakták házukat, és megkezdték működésüket, amelynek középpontjában az oktatás és az igehirdetés állt. A rend szabályzata szerint a szerzeteseknek nem lehetett sem egyéni, sem közösségi vagyona – így koldulással tartották fenn magukat.

1495-ben a dinasztia új fejedelme, Ludovico Sforza az akkor már évek óta udvari tudósaként foglalkoztatott zsenit, az alkotói fénykorában lévő Leonardo da Vincit megbízta, hogy készítsen freskót a kolostor legnagyobb helyisége, a refektórium, vagyis az étkezőterem falára. A témát is megszabta: az evangéliumi jelenet, az utolsó vacsora legyen az.

Leonardo három éven át dolgozott a hatalmas faliképen. A grandiózus mű az elkészülte után azonnal híressé lett, a szakértők úgy jellemezték, hogy a téma legtökéletesebb megjelenítője. Azóta a Santa Maria delle Grazie templom és kolostor legfőbb ékessége Az utolsó vacsora. De sokkal több is annál: öt évszázad után is úgy tartják számon, mint a nyugati világ művészetének főművét.

Ám elkészülte után eltelt húsz év – és a kivételes mű végveszélybe került: lassú pusztulásnak indult. A szakemberek attól tartottak, hogy a terem nyirkos falán a festmény nem lesz képes sokáig ellenállni az időnek. A baj oka szerintük az volt, hogy Leonardo – eltérve a freskófestészet bevált technikájától – a csirizzel és gipsszel preparált nedves falra erős temperával és olajjal vitte fel képe alakjait. Hogy ez a szokatlan módszer, vagy csupán a nedvesség okozta a bajt, nem tudni biztosan. A XVI. század végére a mű állapota annyira megromlott, hogy menthetetlennek tűnt. A baljós jövendölés ellenére – miközben csak keveset tettek a megmentése érdekében – mégis kibírt három évszázadot. Az 1900-as évek elején aztán végre alapos restaurációba fogtak. Több részletben javították a sérüléseket. Sikerült a képet elszigetelni a nyirkos faltól, és a megfakult színeket is korrigálták.

A második világháború azonban majdnem a teljes pusztulást hozta el: 1943 nyarán, az angol-amerikai légicsapások egyikénél a kolostort is bombatalálat érte. A rendház félig megsemmisült, a refektórium összeomlott, ám szinte csodával határos módon éppen az a fal, amelyen Leonardo műve volt, sértetlenül állva maradt. Az újjáépítés során a freskó javítására is sor került, a korábbi restaurálási hibákat eltüntették. Ekkor bukkantak rá felső réteg alatt megbúvó Leonardo-kézjegyre.

Később többször is végeztek állapotmegóvó munkákat. A legutóbbi 1999-ben fejeződött be, de aztán a veszélyeztetett művet újra kezelésbe vették. A mostani restaurálás a legkorszerűbb módszerekkel zajlik, és egyidejűleg a mikroklímát szabályozó berendezést is újra cserélik. A felújítás 2019-re, Leonardo halálának ötszázadik évfordulójára lesz kész.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.