Dunaújváros Hetilap

Egyeztetés a horgászokkal

Molnár Emese - 2018. március 27. 16:35

Rendszeres találkozót kezdeményez Cserna Gábor polgármester a helyi civil szervezetekkel.

Mint mondta, számos kisközösség, csoport működik városunkban, a tevékenységi körüknek pedig széles a palettája. Rendszeres időközönként egyeztetésre hívja a civil szervezeteket, hogy beszéljenek többek között a működésükről, programjaikról, terveikről, fejlesztési lehetőségeikről. Múlt héten az egyházi vezetőkkel egyeztetett a polgármester, ma pedig Somfai Rezsőt, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnökét, és Óhegyi Róbert elnökségi tagot látta vendégül a Városházán. Cserna Gábor arról szólt, hogy az egyesület létszámra egyre nagyobb, már több mint ezerhétszáz horgászt számlál, akik nemcsak hobbijuknak élnek, hanem ápolják, óvják a természetet, a környezetet is. Az idei első haltelepítésre szerdán kerül sor. A polgármester arról is beszámolt, hogy az öböl kotrásról szóló támogatói nyilatkozat megérkezett, a forrás rendelkezésre áll, így várhatóan április közepétől nekiállhatnak a szakemberek a kivitelezésnek. 

  

A rovat további hírei: Közélet

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.