„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma. Szabadság nélkül csak nyomoru tengődés lehet – élet nem.” Fontos üzenet ez, régen íródott, hogy mi okán született, majd kicsit később, most szolgáljon csak „kísérőzeneként” egy bizarr látvány értelmezéséhez, amit a net elém sodort.
A képernyőn megjelenik a szépséges országházunk képe, megszólal valamilyen zene is – keleties, számunkra idegen, disszonanciában van a látvánnyal, fővárosunk jelképével meg az előtűnő Lánchíddal, templomaink felülnézeti képével. Stílustörés ez, mi késztette vajon a videómontázs alkotóját az egymáshoz nem illő dolgok erőltetett párosítására? Türelmem azért egyelőre megőrzöm.
A képsort a ligeti fák zárják, szép befejezés, de ehhez se passzol ez a fülünknek szokatlan zene. Gyors képváltás: koncertterem, a kóristák alkotta háttér előtt fiatal nő és férfi, félsoronként egymást váltva ezt éneklik: „Magyarország, a dicsőség földje, / Magyarország, a nemzetek kincse”. Ha vonásaikon nem látnánk, a kiejtésükből nyilvánvaló lenne, hogy nem magyarok ők, akik ilyen emelkedett mondatokat énekelnek ki magukból: „Magyarország, a földi mennyország…”, és azt, hogy „Mint egy szerető anya, mindenkit átölelsz.”
Istenem, kik ők, akik a számukra nyelvtörően nehéz magyar szavakkal minket dicsérnek, ilyen végletes elfogultsággal? A videóhoz mellékelt ismertető mindent megmagyaráz: jordániai keresztények ők, akik püspökük kíséretében nálunk jártak, vendéglátóiktól jó szót, együttérzést, bátorítást kaptak – rájuk fért, hiszen egy döntően muszlim ország szinte másodrendű polgárai ők, akiknek szerencséje, hogy az „arab tavasz” nem ért el hozzájuk. De háborús övezet közelében élnek, ahol a szabadság nagyon relatív. Itt jártak, majd hazamentek emlékeikkel és a jóérzéssel, hogy a jövőbeli támogatási programokban együtt fogunk működni – magyar és jordán keresztények. Abban a szellemben, amit a közelgő ünnepünk, a mi kegyeletes márciusunk üzen: az európai népek 1848-as tavasza is álmot hozott, s mi a leghosszabb ideig, kis híján másfél évig őrizni tudtuk ezt az álmot, amiről Kossuth Lajos írta üzenetét, ezzel a különös szóalkotással zárva: hazaszerelem.
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma. Szabadság nélkül csak nyomoru tengődés lehet, – élet nem. Midőn hazánk szent földének birtokára vágyó rabló ellenségeink nyiltan elkáromlották, – hogy ki akarnak törülni az élő nemzet sorából, – midőn tehát arról van szó: Szabadság-e, vagy rabság, – szellemi és anyagi élet, vagy zsarnoki önkény alatt görbedező nyomor? – akkor ember előtt kinek, kinek lelke a mindenható Istenével rokon, magyar előtt, kit Isten dicsőségre – ellenségeink ostorául ha kell, de nem szolgaságra teremtett – nem lehet semmi szent, mint a szabadság! (…) És Önök szabadok leendenek, – mert nem lehet, hogy a népek Istene rabszíjra engedje fűzni népét, mely a szabadság érzet magasztosságával imádkozik hozzá. Fogadják önök a nemzet háláját magasztos hazaszerelmükért!
A honvédelmi bizottmány elnöke: Kossuth Lajos sk.”
