Egy sima, egy fordított
A Dunaújváros PASE labdarúgóinak U19-esei kiütéses győzelmet arattak, az U17-esek viszont meglepő vereséget szenvedtek a bajnokság első tavaszi fordulójában.
Miközben a felnőttek csak szerdán játsszák első bajnoki mérkőzésüket, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak utánpótlása számára már megkezdődtek a bajnokság tavaszi küzdelmeit. A dunaújvárosiak U19-es és U17-es csapata is Székesfehérváron, az Ikarus-Maroshegy vendégeként lépett pályára az NB III-as korosztályos bajnokság első tavaszi fordulójában. A hétvégi programban először a DPASE U17-esei mérették meg magukat, s mivel a meccs előtt a mieink az első, míg a hazaiak a kilencedik helyen álltak a tabellán, egyértelműen Lőrincz Emil tanítványai számítottak az esélyesebbnek.
Bajnoki helyezés ide, esélyesség oda, a székesfehérváriak alaposan meglepték a DPASE fiataljait, ugyanis már az első percben megszerezték a vezetést, a találkozón. Erre ugyan Al-Sheraji révén még válaszolni tudott együttesünk, ám a térfélcsere után újra előnyhöz jutott a házigazda, mely meg is őrizte előnyét, s végül nem kis meglepetésre 2-1-es győzelmet aratott. A Dunaújváros PASE U17-es együttese azonban a vereség ellenére is maradt az első helyen, ám előnye mindössze egy pont a második Főnix-Gold és a harmadik Csepel előtt.
Kép: DO-archív
A dunaújvárosiak U19-es együttese a második helyről, szintén favoritként várta a tizenkettedik helyezett házigazdák elleni mérkőzést, s fiataljaink számára nem is okozott gondot a három pont megszerzése. A DPASE gárdája ugyanis már az első felvonásban átgázolt ellenfelén, ám hiába vezetett 6-0-ra, a fordulás után tovább növelte a tempót, s újabb tíz gólt szerezve alakította ki a kiütéses, 16-0-s dunaújvárosi sikert jelentő végeredményt.
Eredmények, gólszerzőink
U17
Ikarus-Maroshegy – DPASE 2-1 (1-1)
Gólszerzőnk: Al-Sheraji 1.
U19
Ikarus-Maroshegy – DPASE 0-16 (0-6)
Gólszerzőink: Horváth Kevin 4, Hamar Erik 3, Tapiska Géza 3, Molnár Dániel 3, Tóth Ákos 2, Holentoner Edvin 1.
A rovat további hírei: Sport
Fontos bravúr idegenben
2025. ápr. 09.
Remekül játszva, a véghajrát is jól bírva aratott kétgólos győzelmet a második helyezett Csepel otthonában a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.
Remek hajrá a fináléban
2025. ápr. 09.
A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.
Bajnok a Pentele ASE!
2025. ápr. 08.
A nagy rivális Nagykanizsa 13-5-ös legyőzésével biztosította be az NB II-es pontvadászat bajnoki címét a Pentele ASE első számú csapata, mely így jövőre ismét az NB I-ben szerepelhet.
Felemás hétvége a medencében
2025. ápr. 08.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő csapata simán nyert, az ifjúságiak viszont háromgólos vereséget szenvedtek a BVSC vendégeként a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.
Féltucat DFC-gól Pápán
2025. ápr. 08.
Vojnity Nóra négy találatának is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott pápai vendégjátékán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Közel volt a dobogó
2025. ápr. 07.
Kevéssel maradt le a harmadik helyről Sztankó Zina Inka és Tóth-Pál Rebeka kettőse a tollaslabdázók országos diákolimpiai döntőjének leány páros versenyszámában.
Makai Lilla győzelme a Matolayn
2025. ápr. 07.
Makai Lilla nyerte az egyéni összetettet a fővárosban megrendezett Matolay Elek Emlékversenyen. A DKSE tornásza 47,766 pontot szerzett, a második helyen az osztrák Alissa Moerz végzett, míg Benkő Boglárka lett a harmadik.