Kezdésnek nem volt rossz

Vass Ádám - 2018. március 26. 18:02

Három dunaújvárosi csapat is bemutatkozott a NB III-as darts bajnokság hétvégi fordulójában, az eredményeik pedig igen biztatóak a jövőre nézve.

A Dunaújvárosi Darts Club három csapattal vágott neki az NB III-as bajnokságnak vasárnap. Közülük kettő idegenben, Budapesten csapott össze az ellenfelekkel: a körmérkőzéses rendszerben kiírt viadalon egy-egy találkozó kilenc nyert legig tartott, szóval nagyjából két órán át küzdöttek az értékes pontokért. Az Ördögök és a Keselyűk a fővárosban álltak helyt. Előbbiek a Budapest Smile Darts Clubban két döntetlenig és egy győzelemig jutottak, míg a Keselyűk egy győzelemmel és két vereséggel érkeztek haza. A harmadik csapat, a Titánok hazai pályán fogadták ellenfelüket vasárnap délelőtt tíztől egészen este nyolcig. A Munkásművelődési Központban lezajlott meccseken végül egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség lett a jutalma a csapatnak az igencsak nehéz mezőnyben, s az első NB III-as eredmények láttán bizakodva tekinthet a klub a következő fordulók elé.

Kép forrása: Dunaújvárosi Darts Club

A rovat további hírei: Sport

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.