Nagyvenyimi útfelújítások 391 millióból
Háromszázkilencvenegy millió forint kormányzati támogatást kapott Nagyvenyim önkormányzata a belterületi útfelújításra. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője és Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere.
Kaiser Katalin elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben végzett közműfelújításokoz nem tartozott útfelújítási támogatás, így az utak feltúrása után a teljes korszerűsítés elmaradt. A lakosság részéről nagy igény fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban, így az önkormányzatnak lépnie kellett az ügyben. A polgármester vázolta, hogy a település történeti adottságaiból és a saját tulajdonú földek helyzetéből adódóan az ipari tevékenység és az ebből származó iparűzési adó alacsony, ilyen célra nincs lehetőség uniós támogatásra pályázni, a település önerőből egy nagyobb felújítást pedig nem tud finanszírozni. Kiemelte, hogy dr. Galambos Dénes felkarolta a település ügyét és Nagyvenyim speciális helyzetét Orbán Viktor miniszterelnök elé tárta a Modern Városok Program egyeztetése során. Ennek folyományaként a kérdés a kormány elé került. A kabinet végül 391 millió forintos állami támogatást ítélt meg Nagyvenyimnek a beltéri utak felújítására. Kaiser Katalin elmondta, hogy ehhez a pénzhez még az önkormányzat hozott egy elvi határozatot, mely további ötvenmillió forint hitel felvételét irányozta elő. Mint mondta, ebből az összegből a település teljes belső, 24 kilométeres úthálózati felújítása nem tud megvalósulni, ahhoz egymilliárd forintra lenne szükség. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy az iskolához, óvodához, temetőhöz, termőföldekhez vezető utakat és a gyűjtő utakat újítják majd fel.
Dr. Galambos Dénes elmondta, hogy ez a felújítás a harmadik pillére annak a nagy útfelújítási projektnek, mely Nagyvenyimen és térségében megvalósul. Az egyik a 6219-es út felújítása, mely hárommilliárd forintból valósul meg, a másik a mélykúti út stabilizálása 100 millió forintból és a harmadik a település beltéri útjainak felújítása 391 millió forintból. A képviselő kiemelte, hogy ennek a projektnek is nagy lendületet adott a Modern Városok Program keretében a kormány és Dunaújváros között létrejött megállapodás. Ez a beruházás is előmozdítja a térség ipari fejlődését, csakúgy, mint a térben és időben illeszkedő útfelújítás, mely a 6219-es utat érinti.
A rovat további hírei: Közélet
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.









