Nem szabad áldozattá válni
Katát lehetetlen nem szeretni. Kedves, aranyos kislány, szereti, ha foglalkoznak vele, de bárhol, bárhová szívesen elkíséri édesanyját, s olyankor figyelmesen hallgatja, hogy mi folyik körülötte; akár megbeszélésekről, akár rendezvényekről vagy az önkormányzat szociális bizottsági üléséről van szó.
Harmincéves, felnőtt, fiatal hölgy, és a sors szeszélye illetve az anyaméhen belüli fertőzése következtében örök gyereklétben kell leélnie az életét. Édesanyja Kovács Pálné, Ancsa egy feladatnak tekinti mindazt, amit Katával együtt kaptak. A hosszú évek és évtizedek megtanították arra, hogy ne tragédiának, ne sorscsapásnak tekintse mindazt, ami velük történt. Inkább egy olyan feladatnak, hogy Kata fejlesztése és gondozása mellett is a családja és ő is teljes életet tudjon élni, másrészt pedig, hogy mindazt, amit ő végigélt és megtapasztalt a sérült kislányuk születése óta, hogyan tudja mások javára, segítésére fordítani. Éppen ezért hozta létre immáron húsz esztendeje egy segítő szervezetként a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesületet. A szervezetnek két célja van: egyrészt segíteni a hasonló problémákkal küzdő családoknak; akár jogi, akár orvosi, akár lelki segítségnyújtásról van szó. A másik pedig az, hogy megismertessék az épeket a fogyatékkal élők rejtett képességeivel.
- Egy beteg és sérült gyermek születését mindenki másképp tudja viselni és vállalni – magyarázza.- Nem lehet tuti megoldásokat mondani, nem szabad semmilyen körülmények között ítélkezni sem. Minden családnak mások a körülményei, a lehetőségei még a lelki teherbíró képessége is különböző. Nincs tökéletes recept arra, hogyan viselkedjen egy család, ha beteg gyermeke születik. Senki sem lehet az ő helyzetükben, legfeljebb csak hasonlóban. Egy biztos, amit tanácsként tudunk mondani az az, nem szabad áldozattá válni.
A kis Katáról születését követően kiderült, hogy a várandóság alatt olyan fertőzés érte, amelyet macskáktól lehet elkapni. Ancsa nem értette a dolgot, mert nem volt állatuk, csak arra gondolt, hogy hivatali munkája során egy meglehetősen rossz állapotú lakásban kellett környezettanulmányozásra menniük, s ott juthatott szervezetébe a fertőzés, amely megbetegítette kislányát. A betegséget felismerve elkezdődött a harcuk. Először Kata életéért, aztán azért, hogy valamennyi megmaradjon a látásából, majd pedig, hogy ne csak éljen, hanem élete is legyen.
- Azt mondták, hogy esélyünk sem lesz arra, hogy valamennyire is önálló legyen az agysérülése miatt. S lám, lám, a hosszú évek alatti lépésről lépésre történő fejlesztéseknek, kudarcokon keresztülvezető sikereknek köszönhetően egy nagyon önálló kislányunk van. Aki nem, hogy átok, hanem áldás lett a mi, a mindannyiunk életében, hiszen annyi, de annyi szeretet ad, amit nélküle soha nem tapasztalhattunk volna meg. Természetesen mindehhez egy más életformát kellett kialakítanunk, amely az elején nem volt egyszerű.
Ancsával arról beszélgetünk, hogy ő, ők milyen fázisokon mentek keresztül Kata születése óta. Az elutasítástól a haragon, a tehetetlenség érzésén át a szégyenig mindent végig éltek. Elmeséli, hogy először az ember nem akarja felfogni, hogy mindez vele megtörténhet. Azt követően kénytelen szembe nézni azzal, hogy ez a helyzet valóságos, s haragszik mindenre és mindenkire. Utána le kezd küzdeni, hogy megváltoztassa a megváltoztathatatlant, majd mikor megéli azt, hogy nem úgy alakulnak, változnak a dolgok, ahogy ő reméli, akkor roppant tehetetlennek érzi magát. Szégyent éreznek, akkor, amikor megbotránkozott a környezetük, hogy milyen ez a gyerek, miért folyik a nyála, s undorodva fordulnak el tőlük a buszon vagy kiküldik őket a beteg gyerekkel az étteremből. Ők már megtanulták, hogy ne fájjon a rácsodálkozás, s harag sincs bennük, ha megütközik a környezetük.
- Az egyesület tagjai mindezt végig élik vagy élték, így át tudják adni a tapasztalataikat azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, és segíteni tudnak és akarnak is egymásnak. A közösségünk nemcsak arról szól, hogy a beteg kisgyereket nevelő családok el tudják fogadni a helyzetüket, hanem arról is, hogy az ép környezet is el tudja fogadni, hogy vannak sérült, fogyatékkal élő emberek körülöttük, akik nem rosszabbak náluk, csupán csak mások.
Éppen ezért szervezik meg már hosszú évek óta a Parázs varázs utáni napon, ami a gyermeknap is egyben az Esélyegyenlőségi napot, hogy erősítsék ezt az elfogadást. Mindemellett tizennyolcadik éve a Rudas középiskola ad helyet az Ez vagyok én kiállításnak, amely először egyesületen belüli bemutatkozás volt, de mára már országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Az egyesület munkájába bekapcsolódhatnak csütörtökönként 15 és 18 óra között az MMK 106-os termében, illetve információt gyűjthetnek a közösségi profiljukon és a honlapukon keresztül.
Aki pedig segíteni szeretne, az megteheti, hiszen március végéig a Széchenyi Pékségben Dunaújváros kenyerét vásárolhat. Kenyerenként öt forint Dunaújváros Megyei Jogú Város és a pékség akcióján keresztül az egyesületet gyarapítja.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.









