No-go zónák - Évekig takargatták a szennyest
Európában több mint 900 olyan „no-go zóna” található, melyek olyan városrészek, amiket a hatóságok nem, vagy csak nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani. A 888.hu írása a no-go zónákról Európáról és az ellenzéki média "megbízhatóságáról".
Hazudtak, amikor azt állították, hogy a bevándorlás csak egy "álprobléma", hazudtak, amikor azt mondták, hogy nincs semmilyen kvótarendszer, és hazudtak akkor is, amikor azt írták, hogy nem léteznek no-go zónák Európában. Hazudtak, hazudnak és hazudni is fognak. Hogy miért? Mert ez a lételemük.
Bizonyára sokan emlékeznek még a 2016. október 2-i kvótanépszavazást megelőző kampányra, valamint az azzal kapcsolatos vitákra, az ellenzék valóságot tagadó állításaira és nyilvánvaló hazugságaira. Így történt ez akkor is, amikor a magyar kormány a kvóták kapcsán egy tájékoztató anyagot adott ki, melyben többek között az állt, hogy Európában több mint 900 olyan „no-go zóna” található, melyek olyan városrészek, amiket a hatóságok nem, vagy csak nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani.
Ezekben a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái alig érvényesülnek. Azokban az európai városokban, mint például Párizs, London, Stockholm vagy Berlin, ahol nagy számban élnek bevándorlók, több mint 900 ilyen »no-go« zóna létezik” – állt a kormány kiadványában, ami a kvota.kormany.hu honlapon a mai napig mindenki számára elérhető.
A komplett ellenzéki sajtó támadásba lendült, tagadva a no-go zónák létét, primitív propagandát kiáltva, ahogyan azt már megszokhattuk. Az Index 2016 márciusában például öles betűkkel hozta, hogy „Kamu statisztikákkal riogat a kvóta ellen a kormány”, Európában ugyanis nem léteznek no-go zónák, sőt, még magát a kifejezést sem használják semmilyen hivatalos formában, mindezzel csak az összeesküvések formájában, névtelen, hiteltelen forrásokon keresztül találkozhatunk (meg egy belvárosi KFC-ben).
A Soros-féle 444 még ennél is nagyobb elánnal kezdett hazudozásba, mondván, a magyar kormány állításain mindenki „jót röhögött” Európában. Mint a világ dolgairól jól értesült 444-től megtudhattuk, valójában „hipszternegyedeket” nézett a kormány berlini no-go zónáknak, amelyek létét minden hivatalos szerv tagad. A „valóságon túli” politika egyik ékes példája volt, amikor azt írták:
Neukölln nappal és éjszaka is egy végtelenül békés városrész pár nagyon felkapott hipszterszakasszal és számos csendes, barátságos utcával, melyekben tényleg sok bevándorló él.”
Az említett lapokhoz hasonlóan az RTL Klubhoz közel álló 24.hu-t is érzékenyen érintette a no-go zónák léte, így megpróbálták közröhej tárgyává tenni a magyar kormányt és Szijjártó Pétert, aki határozottan védte igazát még a képmutató BBC-vel szemben is, amely „egy nemzet megrágalmazásának” nevezte a no-go zónázást, holott évekkel korábban maguk forgattak a jelenségről. A kormány állításai kapcsán csúsztatásokról és hamis érvelésről írt Simicska Lajos Magyar Nemzete, a HVG, a Népszava és az azóta már megboldogult Népszabadság (†) is.
Ebben a kérdésben is összehangoltan működött az ellenzéki média torzkoalíciója, amelynek egyetlen valódi célja az Orbán-kormány lejáratása és megbuktatása. Hiába azonban a propagandázás és az állandó hazudozás. A valóság végül mindig arcon csapja őket.
Angela Merkel német kancellár pár napja maga vallotta be, hogy bizony Berlinben és Németországban nem „hipszternegyedek”, hanem no-go zónák vannak, olyan területek, ahol nem a törvény az úr. Igenis léteznek ilyen helyek, ezeket a nevükön kell neveznünk, és tennünk valamit ellenük” – mondta szokatlan őszinteséggel Angela Merkel.
A hírt nagy nehezen, többnapos csúszással, valahol az oldalukon elrejtve az Index, a 444 és a hazugsajtó több lapja is lehozta. „Merkel: Vannak no-go zónák Németországban, és nem lenne szabad, hogy legyenek” – írta a 444, és közölte az Index: „Merkel elismerte, hogy vannak német no-go zónák”.
Az ellenzék kampánymunkásaiként dolgozó „szakmabeliek” természetesen nem kértek bocsánatot az olvasóiktól, akiket tudatosan félrevezettek és becsaptak ebben az ügyben is.
- 888.hu-
A rovat további hírei: Közélet
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.









