Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ötszáz ablakot cserélnek ki

Oktatás
Petőfi iskola
felújítás
ablakcsere
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. már. 01., 14:25

Jó ütemben haladnak a felújítási munkálatok a Petőfi iskolában, a szakemberek folyamatosan cserélik a nyílászárókat az épületen.

Az önkormányzat mintegy 259 millió forintot nyert el a Petőfi iskola energetikai korszerűsítésére: kicserélik az összes nyílászárót és szigetelik a külső homlokzatot. Az egyik szint munkálatai miatt a kilenc alsós osztálynak ideiglenesen az MMK-ban tartják a tanítást immár negyedik hete. Vagyis csak tartották, mert mint azt Rideg István, az iskola igazgatója elmondta, a munkálatok jelen állása szerint hétfőtől már minden gyermeknek az iskola épületében fognak becsengetni. Az igazgató külön megköszönte Kováts Rózsa, az MMK ügyvezetőjének segítségét, hogy az elmúlt időszakban helyet biztosított számukra.

Rideg István arról is beszélt, hogy folyamatosan dolgoznak a szakemberek a felújításon, most éppen a tanári szoba folyosóján és az alagsori szinten végzik az ablakok cseréjét. Több mint ötszáz ablakot cserélnek újra, valamint mind a hét bejárati ajtó is modern, korszerű nyílászáró lesz. Az igazgató elmondta, maga az ablakcsere viszonylag gyorsan megy, ám az anyagok kötési ideje, a vakolat helyreállítása időigényes. Arról is szólt az igazgató, hogy sok szervezési feladattal jár számukra a kivitelezés és a tanítás összehangolása, de rendszeresen egyeztetnek a pedagógusokkal, a szülői szervezettel. Most rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el csütörtökre és péntekre annak érdekében, hogy dolgozhassanak a szakemberek és kitakaríthassák az iskola teljes épületét, hogy aztán hétfőn már a Petőfiben folytatódhasson a tanítás a közel négyszázkilencven gyermek számára. Az egyik napot május 26-án pótolják, a másik pedig az eredetileg tanításmentes gyereknapon kerül megtartásra, június 14-én, amely egyébként is iskolai tartózkodást jelentett volna. Mint azt az igazgató hozzátette, könnyebb lenne a kivitelezés, ha az időjárás kedvezőbb lenne. Ám időarányosan jól állnak, körülbelül két hét múlva befejezhetik a belső munkálatokat, utána kezdik az épület külső szigetelését. A tornaterem azon oldalát, ahol nincsenek ablakok, már leszigetelték.

2. Galéria
Petőfi iskola
felújítás
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Kicserélték a nyílászárókat a Petői iskolában. Vége a nyikorgó, nehezen nyitható és csukható fából készült bukós ablakok korának. Egész másképp fest így az épület homlokzata is.

Sándor Judit
Felújítások a Petőfi iskolában - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. már. 01.

A rovat további hírei: Oktatás

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

2023. ápr. 11.

Nyitott napokat rendeztek március utolsó napjaiban a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáiban, azzal a céllal, hogy a leendő kiscsoportos gyerekek, illetve főleg a szüleik már előzetesen is betekinthessenek az intézmények életébe és ezzel könnyebb legyen az óvodaválasztásuk. 

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

2023. ápr. 09.

Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2023. ápr. 07.

Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.

Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

2023. ápr. 04.

A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!

Felvételi pontokat ért a rudasos siker az országos döntőn

Felvételi pontokat ért a rudasos siker az országos döntőn

2023. ápr. 03.

A Pannon Egyetem viadalán remekeltek a dunaújvárosi középiskolások – a Rudas csapatának harmadik helyével ráadásul pluszpontok is jártak az egyetemi felvételihez!

Célegyenesben az óvodai beíratás

Célegyenesben az óvodai beíratás

2023. ápr. 01.

A témával kapcsolatban részletes összegzés jelent meg a város hivatalos oldalán – mintegy utolsó figyelmeztetésként közöljük a hétfőn, illetve kedden esedékes eseményhez kapcsolódó tudnivalókat.

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

2023. már. 29.

Bemutatkozó programsort szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagycsoportos óvodások s szüleik megismerhették az intézmény képzési programját – külön is az angol tagozat, valamint a rajz és vizuális nevelés stúdiuma részleteiről. Hangkép.
 
  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő