Sokba kerülhet az újabb hazai vereség
Az NB III Közép Csoportjának szombat délutáni rangadóján megérdemelt győzelmet aratott Dunaújvárosban a Tiszakécske együttese.
A labdarúgó NBIII 21. fordulójában a Dunaújváros a csoport rangadóján a második helyezett Tiszakécske együttesét fogadta. Mint az ismert, Dobos Barna tanítványai ez elmúlt három mérkőzés alatt csalódást keltően összesen csupán négy pontot gyűjtöttek, így jelenleg a harmadikok a tabellán, ezért kiemelten fontos volt, hogy a mai összecsapáson újra azt a Dunaújvárost lássuk, amely ősszel remekelt, és sorban győzte le ellenfeleit. Ráadásul, mivel a két gárdát mindössze kettő pont választotta el egymástól, így egy helycsere is elképzelhető volt, amely a folytatást tekintve jelentős lépés lett volna, míg ellenkező esetben nagy lépéshátrányba kerülhetett volna a DPASE. Szepessy Róbert lövése volt az első esemény a 4. percben, melyet Helesfay vetődve hárított, majd Sándor Tamás kapott sárga lapot, aki miután lemaradt ellenfeléről, csak visszahúzni tudta.
Egy hazai labdavesztés után a 14. percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Puskás előbb a labdát szerezte meg Sándortól, majd egy kényszerítő passz után 16 méterről remekül csavart a bal alsó sarokba a tehetetlen Bősz mellett (0-1). A gól felrázta a hazaiakat, akik sorra vezették akcióikat, melyek közül Tóth Tibor passza volt igen veszélyes, de arról sajnos középen mindenki lemaradt. Igen élvezetessé vált a játék, melyben a mieinknél volt többet a labda, de a tizenhatos vonalánál beljebb nem sikerült kerülni. Egy kisebb hullámvölgy a 34-35. perc tájékán következett be a DPASE játékába, melyből azért sikerült kijönnünk. Ennek eredménye lett egy szabadrúgás, melyet Szepessy végzett el a tizenhatos baloldali csücskéről, lövése azonban egy vendég védőről szögletre vágódott. Szünet után gyorsan növelte előnyét a Tiszakécske. Jobboldali támadás után Tölgyesi pontos passzát Juhász passzolta a kapuba (0-2). Ettől kezdve ismét változtatni kellett, vagyis a lehető legnagyobb erővel támadni a vendégek kapuját. Ez okozott zavart Farkasnál, aki hátul elvesztette a labdát, így két támadó vezethette azt a kapunk felé. Jó passzok után Puskás lövése szállt a bal kapufa irányába, de a lövést Bősz remek mozdulattal hárította.
Sándor Tamás cselei után Király Bence bombázott a kapu mellé az 59. percben, de igazi gólveszélyt nem sikerült kialakítania Dobos Barna csapatának a kiválóan védekező Tiszakécske ellen. A 69. percben végre eljutott a DPASE az ellenfél kapuja elé, de Szepessy kisodródott szögből az oldalhálót találta el. A következő percben Dobos Áron távoli lövését hárította Helesfay nagy bravúrral, majd Bősz védte Tölgyesi bombáját a másik kapunál. A 74. percben véglegesen eldőlt a találkozó, amikor a hibázó védők között Puskás talált közvetlen közelről a kapuba (0-3). A válasz Királytól érkezhetett volna, aki centikkel lőtt a hosszú sarok mellé. A 79. percben végre megszereztük a szépítő találatunkat. Egy baloldali sarokrúgás után Kovács Gábor érkezett a rövid sarokhoz, aki pontosan perdített (1-3). A maradék időben ráadásul Barna Zsolt reklamálása miatt megfogyatkozott a DPASE, amely újabb vereséget szenvedett, ezzel ötpontos lépéshátrányba került riválisával szemben.
Dunaújváros PASE – Duna Aszfalt TVSE 1:3 (0:1)
Dunaújváros PASE: Bősz Levente – Kovács Gábor, Farkas Viktor, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó (Zvara Dávid az 53. percben), Tóth Tibor (Pál Dávid a 70. percben), Szepessy Róbert, Király Bence, Sándor Tamás, Barna Zsolt. Vezetőedző: Dr. Dobos Barna.
Duna Aszfalt TVSE: Helesfay Donát - Oláh Máté Sándor (Benkó Bence a 78. percben), Juhász László, Tölgyesi Viktor (Mihály Dávid a 82. percben), Puskás Zoltán (Kalmár Ferenc a 76. percben), Polyák Pál Kristóf, Pintér András, Kardos Norbert, Markó Ádám, Ludánszki Bence, Kocsis Gábor. Vezetőedző: Szabó István László.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.