Soros embere uszította a német kormányt hazánk ellen
A Civil Liberties Union for Europe (CLUE) civil szervezet a Soros-alapítványok kitartottja, magyarországi projektjeik el sem indulhattak volna a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatása nélkül. A szervezet a német külügyminisztériumnál lobbizott azért, hogy Németország avatkozzon be a Soros-szervezetek megregulázása miatt - írja az Origo.
A Soros által támogatott szervezet vezetője kifejtette, hogy a "civilek" hogyan használták fel befolyásukat azért, hogy egy kormányt rávegyenek, gyakoroljon nyomást egy másik kormányra Soros György érdekeinek a védelmében – írja exkluzív anyagában a Jerusalem Post.
A CLUE ügyvezető igazgatója Dénes Balázs, akinek Berlinben van az irodája. A szervezet 2017 januárjában kezdte meg tevékenységét.
Egy, az újság által megszerzett felvételen az hallható, hogy Dénes megbeszélést tart valakivel, mégpedig arról, hogyan lehetne nemzetközi nyomást helyezni Magyarországra, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetekre vonatkozó törvényt megváltoztassák. (A lap által leírtakból nem derül ki egyértelműen, hogy a még el nem fogadott Stop Soros törvényről vagy arról a jogszabályról van-e szó, amely szerint a külföldről jelentős forráshoz jutó civil szervezeteknek fel kell tüntetniük, hogy ők "külföldről finanszírozott civil szervezetek"). A lap megemlíti, hogy Dénes egy olyan emberrel találkozott Amszterdamban, akiről azt hitte, hogy megbízható. Ekkor készült a felvétel.
Dénes megjegyzéseiből egyértelműen kiderül, hogy a Soros által támogatott szervezetük tevékenysége arra irányul, hogy a német kormány helyezze nyomás alá a magyar kormányt. A CLUE ügyvezetője arról is részletesen beszélt, hogy megkérte a német kormányt: gazdaságilag hasson oda a Magyarországnak, mivel a német cégek komoly pénzeket fektettek be Magyarországon.
A Soros-civilek által kifogásolt törvénnyel kapcsolatban Dénes elmondja: Keményen dolgozunk. Egy agytröszt képviselőjével találkozom a héten, ez egy olyan szervezet, amely komoly befolyással bír a német kormányra, a német külügyminisztériumra, elviszem nekik a törvényszöveg másolatait, amelyet épp most fordíttattam le magyarról és elmagyarázom nekik, hogy mit kell tenniük a törvény ellen".
Arra a kérdésre, hogy Dénes szerint hogyan lehetne nyomást gyakorolni a kormányra, a sorosista azt válaszolta, hogy ezt olyan gyárak, cégek segítségével lehetne megtenni, mint amilyen a Mercedes, az Audi és a Bosch. Németország, a német befektetők és a cégek miatt, egy nagy befolyással bíró játékos Magyarországon. Szóval, ha a német külügyminisztérium akar valamit, akkor megszerzi, vannak erre eszközeik" – mondta.
A magyar kormány elleni terv része, hogy létrehoznak egy ügyvédcsapatot, amely kiválóan ért a magyarországi EU-s jogalkalmazás gyakorlatához. A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja a tevékenységüket, erről is nyíltan beszélt Dénes Amszterdamban.
Egymillió dollárt kaptunk [kezdetben] az Open Society Foundationtől" – mondta Dénes, hozzátéve, hogy kezdetben szorosan az OSF alá tartoztak, vagyis lényegében az ő projektjük a Soros-alapítványok egyik projektje volt.
És néhány évvel később, amikor megmondtuk nekik, hogy készen állunk, meg tudjuk csinálni...Soros azt mondta nekem, hogy adunk nektek hárommillió dollárt a következő három évre".
Majd így folytatta, felvázolva a Soros alapítványainak jövőre vonatkozó stratégiáját: Amiért igazából felvettek az OSF-hez öt évvel ezelőtt, az az, hogy felismerték, hogy abban a pillanatban nem volt Európában olyan civil szervezet, amely kézben tudta volna tartani az EU-t" – mondta Dénes.
A férfi a felvételen azt mondta erről a "kézben tartásról", irányításról, hogy "ez annak képessége, hogy harcoljanak bizonyos dolgok ellen... és, hogy irányíthassák az embereket, valamint kampányokat csináljanak és megfelelően tudjanak mobilizálni".
A Jerusalem Post megkereste Dénest, aki megerősítette, hogy ő hallható a felvételen és a kijelentéseit is vállalta, azt azonban tagadta, hogy azt akarta volna elérni, hogy a német cégek vonuljanak ki Magyarországról. Hozzátette:
Ha a német külügyminisztérium valamit el akar érni Magyarországon, akkor vélhetően vannak olyan erősek, hogy komolyan vegyék őket, épp a magyarországi német befektetések miatt" – mondta.
Amikor egy ország törvényei nincsenek összhangban az EU törvényeivel és a Lisszaboni Szerződéssel, valamint az unió alapvető értékeivel, azt hiszem, hogy ez is egy lehetőség...Az EU lépni akar az ügyben a törvény miatt. Ez nem valami ártatlan adótörvény, ez egy olyan törvény, amely korlátozza az NGO-k jogait" – nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy legitim-e Németországot arra ösztönözni, hogy helyezzen nyomást a magyarokra, valamint azzal kapcsolatban, hogy az EU-ban hogyan fogadták a törvényt.
Mi nem befolyásoljuk a törvényhozást, beszélünk ugyan döntéshozókkal, ám nincs más ráhatásunk a törvényalkotási folyamatokra" – védekezett Dénes. A férfi azt is megpróbálta elmagyarázni, hogy hogyan "tartanák kézben" az EU-t.
Amit az EU tesz a jogvédelem ügyében, azt civileknek kellene felügyelnie. Az emberi jogi NGO-knak kellene felügyelnie minden állami intézményt... Egy olyan nemzetközi szervezetnek, mint amilyen az enyém, meg kellene tudnia mondani, hogy a külföldi kormányoknak mi legyen a politikájuk más kormányok politikájával szemben. Ebben nem látok problémát" – mondta Dénes a Soros által támogatott szervezetéről, amely úgy látszik, hogy külföldi kormányoknak szeretne diktálni.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.
Megemlékezés a magyar honvédelem napján
2025. máj. 23.
A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.
Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért
2025. máj. 22.
Dunaújváros új, természetközelibb városüzemeltetési gyakorlattal hívja fel magára a figyelmet: a város egyes füves területein tudatosan nem nyírják le a növényzetet, hogy teret engedjenek a vadvirágok természetes megjelenésének. A téma többször szerepelt már hasábjainkon – most komoly áttörés tapasztalható!