Újabb Családi nap

Vass Ádám - 2018. március 5. 11:37

A hónap első hétvégéjén ismét Családi napot tartott a Munkásművelődési Központ, melyen a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki talált magának kedvére való programot.

A hagyományosan megrendezett Családi nap minden hónap első szombat délutánján zajlik az Munkásművelődési Központban. Ez alkalommal azonban már reggel kilenctől is várták az érdeklődőket a Kézműves Kincsek Vásárára, melyen bárki áruba bocsáthatta értékes portékáját, vagy hazavihette a neki tetsző, mások által elkészített tárgyakat. Három órától a kíváncsibbak is bekapcsolódhattak a kézműveskedésbe, a gyerekeket ugyanis ekkortól várták, hogy fantáziájuk határait feszegetve alkossanak valami nagyszerűt szüleiknek a tavaszvárás jegyében.

Délután öt órakor a Télűző meseelőadás következett, amit az Esztrád Színház társulatának tagjai mutattak be. A napot, mint mindig, úgy most is az egyre népszerűbb ingyenes Felnőtt táncház zárta, mely a tavaszvárás jegyében telt és a szokásoknak megfelelően bárki részt vehetett rajta, akár tánctudás, vagy bármiféle előképzettség nélkül is.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: az Ikon is a kedvencek között

DSTV: az Ikon is a kedvencek között

2023. jan. 23.

A "szórakozás" kategória győztese lett a Dunaújváros Kedvence versenyen az Ikon Lounge & Cafe, derül ki a DSTV összegzéséből. Amelyben a Városháza téren működő intézmény műhelytitkai mellett a megméretés sajátosságairól is szó esik. Hangkép.
 

Így nem fogod elbukni a foglalót lakásvásárláskor

Így nem fogod elbukni a foglalót lakásvásárláskor

2023. jan. 22.

Egy lakásvásárlás során számos dologra oda kell figyelni, főleg, ha még lakáshitelt is veszünk fel a vásárláshoz. (X)

DSTV: a Mondbach-kúria története

DSTV: a Mondbach-kúria története

2023. jan. 22.

Izgalmas, egykor meghatározó, mára elhagyatott épületeket bemutató sorozatot kezdett a DSTV stábja. A várostörténeti szempontból is érdekes kalandozás első állomása a pentelei Mondbach-kúria. Hangkép.

Milyen ecseteket szerezz be, ha profi szemsminket szeretnél készíteni?

Milyen ecseteket szerezz be, ha profi szemsminket szeretnél készíteni?

2023. jan. 21.

Sminkeléskor mindig érdemes kihangsúlyozni a szemeket is, hiszen egy ügyesen elkészített make-up hihetetlenül sokat tud dobni a megjelenéseden. (X)

Mindenes napokat szervez az ÉtelMentők közössége

Mindenes napokat szervez az ÉtelMentők közössége

2023. jan. 20.

Különleges akcióra készül a hét végén az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest! dunaújvárosi csoportja: a Mindenes napok fantázianevű akció keretében megunt, de még használható holmik börzéjét rendezik.

Mit lát szívesen a vendég a szálloda falain?

Mit lát szívesen a vendég a szálloda falain?

2023. jan. 20.

Érdekes, figyelemfelkeltő, hangulatos és egyedi képeket mindenképpen. Egy átalakított és újból megnyitott szálloda még profitálhat is belőle, ha vászonképek formájában bemutatja, hogy milyen volt anno az épület, hogyan zajlottak az átalakítás munkálatai, és végül mi lett a végeredmény. (X)

DSTV: kedvenc lett a Dunagyöngye Halászcsárda

DSTV: kedvenc lett a Dunagyöngye Halászcsárda

2023. jan. 20.

Pontosabban immár hivatalosan is, hiszen az egység lett a Dunaújváros Kedvence webverseny győztese a vendéglátás kategóriában. A DSTV összegzése a "halász" műhelytitkainak nyomába ered. Hangkép.