Világbajnoki csaták a jégcsarnokban

spigott - 2018. március 5. 8:00

Idén is óriási sikert hozott a Dunaújvárosi Jégcsarnokban megrendezett U10-es gyermek világbajnokság, melyen a norvég csapat örülhetett a végső győzelemnek.

Idén immáron harmadik alkalommal rendezték meg a jégkorongozók U10-es korosztályának gyerek világbajnokságát. A viadal lényege, hogy a résztvevő játékosokat külön csapatokra osztják a szervezők, s az A csoportos felnőtt világbajnokságon szerelő együttesek mezeiben küzdenek meg egymással a minél szebb helyezésekért. Ugyan a magyar válogatott nem tagja a felnőttek elit mezőnyének, a fiatalok között mégis ott voltak a mieink, akik ezúttal az osztrákokat váltották a világbajnoki csatározásokban, de a tavalyi jó szereplést nem sikerült megismételniük, s a tizenkettedik helyen fejezték be végül a viadalt.

Melyen komoly meglepetésre végül a norvég válogatott végzett az élen, megelőzve a francia és a dán csapatot, míg a tradicionális jégkorongos nemzetek közül az oroszok a tizedik, az amerikaiak a tizenegyedik, míg kanadaiak az utolsó helyen végeztek. A dunaújvárosi fiatalok tizenöt fős különítménnyel és két edzővel (Palkó Dorka, Halász Gyula) vettek részt a világbajnokságon, s közülük ketten örülhettek világbajnoki címnek, ugyanis Halász Márk a kapuban, míg Sándor Bence a mezőnyben nyújtott jó játékával járult hozzá a norvégok végső sikeréhez.

A szokás szerint remek hangulatú viadal után elégedetten értékelt Vladimir Babic főszervező is, aki azt is elárulta, hogy a túljelentkezés miatt jövőre kétnaposra bővítik az évről évre egyre népszerűbb tornát.

- Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült az idei világbajnokságunk, meg tudtuk tartani azt a színvonalat, amit tavaly is hoztunk, s el is vártunk magunktól. A lényeg persze ma is az volt, hogy mindenki jól érezze magát, s a gyerekek sok meccset tudjanak játszani, a szülők és a fiatal jégkorongozók is elégedetten távozhattak Dunaújvárosból. Megvoltak azonban a tanulságai a rendezvénynek, ugyanis rengeteg jelentkezőnk volt idén, több mint amennyit be tudtunk fogadni, ezért úgy határoztunk, hogy jövőre kétnapos lesz a megméretés, s a februári válogatott szünetet kihasználva külön rendezzük meg az U9-es és az U10-es világbajnokságot: a tervek szerint szombaton az U9-esek játszanak majd, míg vasárnap az U10-eseken lesz a sor.

Az U10-es Gyerek Világbajnokság végeredménye: 1. Norvégia, 2. Franciaország, 3. Dánia, 4. Fehéroroszország, 5. Dél-Korea, 6. Szlovákia, 7. Finnország, 8. Németország, 9. Svédország, 10. Oroszország, 11. Egyesült Államok, 12. Magyarország, 13. Svájc, 14. Csehország, 15, Lettország, 16. Kanada.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2025. jan. 26.

Hiába vezetett a második félidő derekán még két góllal a Kohász, a véghajrában pontosabb Esztergom ötgólos győzelmet aratott a két gárda dunaújvárosi bajnokiján.

A végén lépett el a címvédő

A végén lépett el a címvédő

2025. jan. 25.

Három negyeden keresztül remekül tartotta magát a DFVE csapata a BL-címvédő otthonában, ám a Sabadell végül öt góllal legyőzte női vízilabdázóinkat a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Nagy pofon a Fraditól

Nagy pofon a Fraditól

2025. jan. 25.

Két harmadon keresztül nagyon gyengén játszva szenvedett sima vereséget a DAB jégkorong csapata a Ferencváros elleni hazai találkozón pénteken este.

DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

2025. jan. 24.

Megtartotta hagyományos évzáró, díjátadó rendezvényét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Az esemény részeként Tábori Áron alelnök beszélt a szövetség 2024-es esztendejéről illetve az utánpótlásról, Mezei Zsolt alpolgármestert pedig a város és a szövetség kapcsolatáról, illetve a vízisporttal kapcsolatos élményeiről is. Hangkép.

Hazai pályán a Fradi ellen

Hazai pályán a Fradi ellen

2025. jan. 24.

Több fiatallal a keretben várja a Ferencváros elleni hazai Erste Liga mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hat edzőmeccs vár a focistákra

Hat edzőmeccs vár a focistákra

2025. jan. 23.

A Hartával kezdi, majd a Gárdonnyal zárja felkészülési meccsei sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Tisztes helytállás a MAFC ellen

Tisztes helytállás a MAFC ellen

2025. jan. 23.

Két szetten keresztül sikerült megszorongatni a tabella harmadik helyezettjét, de a MAFC végül 3-0-s győzelemmel vitte el a pontokat Dunaújvárosból.