Dunaújvárosi bronz a bajnokságban

spigott - 2018. április 15. 14:01

Csak a későbbi győztestől szenvedett vereséget, s végül a harmadik helyen zárta a fővárosban megrendezett bajnoki küzdelmeket a Danubius KSE tollaslabdázója, Vagyóczki Roland.

Budapesten, a Hódos Tamás Tollaslabda Csarnokban rendezték meg szombaton az U11-es tollaslabdázók Magyar Bajnokságát az igazolt versenyzők számára. A megméretésen a Danubius KSE két sportolója, Vagyóczki Roland és Kákonyi Marcell képviselte a dunaújvárosi színeket, méghozzá remekül. Mint azt Jakab János, a Danubius KSE vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, Marcell ugyan szépen, taktikusan játszott a tornán, ám a főtáblát ennek ellenére sem sikerült elérnie. Vagyóczki Roland viszont egyenletesen jó teljesítményt nyújtott a nap folyamán, fokozatosan haladt előre, s végül a harmadik helyet szerezte meg úgy, hogy csak a későbbi győztestől szenvedett vereséget a bajnoki elődöntőben, így métán lehetett rá büszke a dunaújvárosiak szakmai vezetése.

Kép forrása: Danubius KSE

A rovat további hírei: Sport

Nagy lépés a döntő felé

Nagy lépés a döntő felé

2025. már. 07.

Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a korosztályos bajnoki elődöntő első felvonásán a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata a Győr ellen.

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

2025. már. 06.

A második felvonásra feljavuló dunaújvárosi fiatalok tizenhárom góllal győzték le a Nagyatád kézilabdázóit a felnőtt NB II-es bajnokságban.

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

2025. már. 06.

Rég nem látott, ám visszatérő alakulat a képernyőn a FOX SE. Nemrég újra ellátogattunk a Mészáros Márk vezette egyesülethez. Hangkép.

Nem volt esély a bravúrra

Nem volt esély a bravúrra

2025. már. 06.

Igazolta a papírformát az ország egyik legjobb csapata a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a Simple Női kupa dunaújvárosi negyeddöntőjében.

Arccal az NB I felé

Arccal az NB I felé

2025. már. 05.

A Pentele ASE első csapata magabiztosan hozta a kötelező sikert, a második számú együttes viszont alaposan megizzadt a három pontért az országos bajnokság hétvégi fordulójában.

DSTV: készülnek a cheerleaderek

DSTV: készülnek a cheerleaderek

2025. már. 05.

Ha a sportról és a mozgásról beszélünk, érdemes a labdás sportokon túl is tekintenünk. A Spartan Cheerleading Sportegyesület jóvoltából azoknak is van lehetősége kipróbálni egy különleges mozgásformát, akik valami egészen egyedi dologra vágynak. Hangkép.

Parádés nemzetközi sikerek

Parádés nemzetközi sikerek

2025. már. 05.

A Fox SE versenyzői közül Kis Nikolett Rómában ért el szenzációs eredményt, míg Farkas Bátor Grazban szerzett két aranyérmet.