A járőrök tegnap délután Gárdony belterületén ellenőriztek egy Fordot és az azt vezető 32 éves kalocsai lakost. Kiderült, hogy a férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az általa vezetett gépjármű forgalmiját meghamisították, illetve másik jármű rendszámát tették fel a kocsira. Az egyenruhások a férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
Hamis forgalmi, hamis rendszám
A rovat további hírei: Sziréna
Hulladék égett a temető mellett
A 6-os főút és a nagy temető között negyven-ötven köbméter temetői szerves és lakossági kommunális hulladék borult lángba tegnap késő este.
Hármas koccanás a Dózsa György úton
Három autó ütközött össze egy balesetben percekkel ezelőtt a Dózsa György úton. A kár szerencsére csak anyagi, személyi sérülés nem történt.
Tragédia Úrhidánál, lezuhant egy kisrepülő
Belehalt súlyos sérüléseibe az a férfi, aki annak a kétszemélyes kisrepülőgépnek az utasa volt, mely ma délben zuhant le a Fejér megyei Úrhida külterületén. A gép másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt állapota stabilizálása után mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Végigszántotta a szalagkorlátot - baleset a 6-oson Adonynál
Egy gépjármű szalagkorlátnak ütközött, ezért teljes útlezárás van érvényben Adony közelében a 6-so számú főúton.
Buktak az ittas vezetők húsvétkor
Több mint száz jogosítványt vettek el a rendőrök ittas vezetés miatt a húsvéti ellenőrzéseken. Fejér megyében 28 kapatos sofőr bánta a kiemelt figyelmet.
Városunkban nem lesz rögzített traffipax?
Szerkesztőségünkhöz is eljutott dokumentumok szerint a városban nem lesz rögzített traffipax. A rendőrség beosztotta, hova kerül az új készülékekből.
Falnak csapódott egy kocsi a Vasmű úton
Falnak ütközött egy személyautó a kis Vasmű úton. A balesetben az autót vezető nő megsérült, a helyszínen a mentők ellátták.

