Így változik a vasúti menetrend
Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok - közölte a MÁV. Hangsúlyozták, hogy a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket.
A vasúttársaság közleménye szerint a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan - amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra - ezen a hétvégén is sok utazóra számítanak. Hangsúlyozták, hogy a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket.
Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok - tették hozzá.
A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye április 27-én 10 órától május 1-jén éjfélig vehető igénybe.
A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-START azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek - olvasható a közleményben.
Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is tájékozódhatnak a +36 1 349 4949-es telefonszámon.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!