Közönségtalálkozóval egybekötve mutatják be a nálunk fogatott filmet
Másfél évvel ezelőtt Dunaújvárosban forgott Bogdán Árpád rendező második nagyjátékfilmje, a Genezis, amit már a Berlini Filmfesztiválon is bemutattak. Városunkban május 2-án, szerdán este egy közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen láthatjuk.
Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő, felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről. Útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában. A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek – az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség – mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre. A film három szálon fut, ezeket a 2008-as, romák ellen elkövetett támadássorozat kapcsolja össze, és profán egyszerűséggel fogja meg és vizsgálja emberi oldaláról, miként formálja át látatlanul is a szereplők életét egy ilyen tragédia.
A főszereplő iparvárosi kamaszt, a visszahúzódó Virágot egy dunaújvárosi lány, Illési Enikő alakítja. A forgatás során, másfél évvel ezelőtt, 2016 novembernének végén a Fabó Éva Sportuszodában töltött el egy fontos forgatási napot a stáb, ahol két jelenetblokkot vettek fel, majd később egy erdőben rögzítették Virág történetének meghatározó jelentét, mikor szembeszáll támadóival, nem fogadja el az áldozat szerepét és megvédi magát. Ahogy Bogdán Árpád rendező a DO-nak elmondta, nagyon sok külvárosi részen is vettek fel jeleneteket, illetve magas épületek tetejéről is készítettek nagytotálokat a városról. A filmben azonban nem Virág karaktere az egyetlen, akit dunaújvárosi amatőr színész formál meg.
- Virág osztálytársai is mind dunaújvárosiak, és akiket feltétlenül meg kell még említeni, az a baba-mama úszó csoport az uszodában, akikkel véletlenül, helyszínbejárás közben találkoztunk. Ők is bevállalták a szereplést a filmben, nagyon segítőkészek voltak, tovább is maradtak a felvétel kedvéért, be is került végül a filmbe ez a jelenet, akárcsak az úszóedző, aki szintén örömmel alakította végső soron saját magát, egy úszóedzőt.
Elmondása szerint több helyszínt is tervbe vettek, ahol forgattak volna, ám ezek nagy része végül nem került be a forgatókönyvbe és nem írtak jeleneteket hozzá, de mint mondta, a helyszínbejárások és a forgatások után egyértelműen jó emlékekkel távozott a stáb városunkból.
- Az első pillanattól kezdve a dunaújvárosi forgatás nagy élmény volt a stábnak, az itt élők példátlan nyitottsággal és kedvességgel álltak hozzánk. Az önkormányzat pedig mindenben a rendelkezésünkre állt, nagyon segítőkészek voltak mindannyian, különösen Németh Tünde sajtószóvivő, aki lehetséges helyszíneket mutatott, le is szervezte nekünk a találkozókat és el is kísért minket. A castingot is ők segítettek megszervezni a Dózsa Mozicentrumban, így nekik köszönhetően találtam meg Enikőt is, aki aztán a film egyik főszereplője lett.
A dunaújvárosi szereplők és természetesen az érdeklődők május 2-án, este 18:45-kor láthatják a Genezis című filmet, amin a stáb több fontos tagja is jelen lesz. A rendező Bogdán Árpád mellett valószínűleg a producer, Taschler Andrea és az operatőr Dobos Tamás érkezik a Dózsa Mozicentrumba. A film dunaújvárosi főszereplője, Illési Enikő Anna külföldön tanul és él családjával, így sajnos nem tud jelen lenni a bemutatón, akárcsak a film másik főszereplője, Cseh Annamária sem, aki Londonban lakik. A film előtt az alkotók köszöntik a nézőket, majd a vetítés után kezdődik a beszélgetés a filmről, a forgatásról és meghallgatják a nézők véleményét is, illetve válaszolnak a kérdésekre.
A filmmel kapcsolatban Bogdán Árpád elmondta, fontosnak tartja, hogy néha-néha megnézzünk olyan filmeket is, amik nem azért születtek, hogy szórakoztassanak, vagy olyat amit nem könnyű megnézni.
- Olyan filmet akartam, ami után csönd lesz, és a csöndben jönnek a kérdőjelek. Ami után talán másképp, más szemmel nézünk körül közvetlen környezetünkben. A társadalmunkban. Abban a társadalomban, aminek részesei vagyunk, vagy majd leszünk. A fiatalok egyszer majd alakítani fogják ezt a társadalmat. Tanárok, művészek, szakemberek, orvosok lesznek belőlük. Véleményformálók és döntéshozók. Rajtuk múlik majd, ők mire formálják a jelenben azt a világot, amit kapott és tanult értékek mentén formálnak meg az utánuk jövő generációknak. A leendő gyermekeiknek, családjaiknak. A filmem remélem, segít abban, hogy kevesebb hibával létezzenek, mint mi tettük, tesszük. Kevesebb hibával alakítsák ki világukat. A Genezis erről ad üzenetet. A hitről, hogy képesek vagyunk (újra) teremteni.
A rovat további hírei: Kultúra
Az Avatar harmadik része lesz az eddigi leghosszabb epizód
2025. már. 11.
A decemberben megjelenő Avatar: Tűz és hamu lesz a filmsorozat eddigi leghosszabb epizódja - mondta el James Cameron, a film rendezője az Empire brit filmes portálnak.
Ötórás koncertet adnak Depeche Mode-dalokból magyar előadók
2025. már. 10.
A Depeche Mode ismert dalai magyar előadóktól hangzanak el november 27-én a fővárosi MVM Dome-ban egy öt órán át tartó koncerten.
Nőnapi köszöntés a 4-es körzetben
2025. már. 07.
Barta Endre alpolgármester, a 4-es választókörzet önkormányzati képviselője nőnap alkalmából virágokkal lepte meg a körzetben élőket, illetve több intézmény dolgozóihoz is ellátogatott. Nőnap bár szombaton van, a köszöntéshez sosincs túl korán!
Versíró pályázatot hirdetett a könyvtár
2025. már. 05.
"Én, József Attila, itt vagyok!" – névadója emléke előtt főt hajtva, és a magyar költészet napja alkalmából hirdetett versíró pályázatot a József Attila Könyvtár. Verseljen József Attila után – szabadon!
DSTV: Jókairól mai szemmel a könyvtárban
2025. már. 03.
A Magyar Széppróza Napja országos programja és a Jókai Mór 200 emlékév alkalmából tartottak előadás a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi eseményt novella-adaptáció és beszélgetés színezte. Hangkép.
Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját
2025. már. 03.
Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik
2025. feb. 25.
A közösségi kezdeményezés helyszíne nem meglepő módon a Resti Bisztró lesz, ahol a Rosti iskola gimnazistái mutatkoznak be egy-egy kamaratárlat erejéig – először most szerdán.