Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Már a döntőre várnak a futsalosok

Sport
Dunaújváros
DLSZ
Dunaújvárosi Futsal Bajnokság
futsal
labdarúgás

facebook megosztás

spigott - 2018. ápr. 02., 08:05

Ezúttal a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnokában rendezik meg a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság idei kiírásának fináléját.

Tizenhat együttes részvételével kezdődött meg az elmúlt év novemberében a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság küzdelemsorozata, melyben egészen idén márciusig kellett eldöntenie a csapatoknak azt, hogy ki vehet részt a sorozat fináléjában. Az egyfordulós alapszakasz, majd a felsőházi rájátszás is óriási izgalmakat hozott, s egészen az utolsó fordulóig lehetetlen volt még megjósolni is, hogy melyik két gárda jut be a döntőbe. Hiába vezetett egészen a véghajráig a jó erőkből álló Steelworkers gárdája, az Acélmunkások utolsó két mérkőzésüket elveszítették, így némi meglepetésre a Gazdagok és Szépek, valamint a Dunabiztos Micro együttesei is előzni tudtak, s a március 1-jei utolsó fordulót követően eldőlt, hogy ez a két gárda küzdhet meg a bajnoki címért.

Kép: DO-archív

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság döntőjét a Dunaferr DUE Renalpin FC NB I-es futsal csapatának egyik hazai mérkőzése előtt rendezték meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ám a szervező DLSZ szakított a hagyományokkal, s a városi bajnokság fináléjának ezúttal a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnoka ad majd otthont április 4-én este kilenc órától. A találkozó megtekintése természetesen ingyenes, s a bajnokság szervezői természetesen sok szeretettel várják a sportág helyi kedvelőit is. A két gárda idén egy alkalommal találkozott egymással, s az alapszakaszban lejátszott összecsapáson az öt gólt szerző Kovács Roland remek teljesítményének is köszönhetően a Gazdagok és Szépek együttese örülhetett a 6-4-es győzelemnek, vagyis az előjelek alapján egy komoly izgalmakat ígérő, jó meccs dönthet a bajnoki aranyéremről.

A rovat további hírei: Sport

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

2025. júl. 04.

Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.

Bronzérmes a magyar csapat

Bronzérmes a magyar csapat

2025. júl. 04.

Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

2025. júl. 03.

A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.

Szépen fénylő érmek Varsóból

Szépen fénylő érmek Varsóból

2025. júl. 03.

Három dobogós helyezéssel zárták a Varsóban megrendezett Grappling European Open küzdelmeit a Fox SE dunaújvárosi versenyzői.

Bronzért játszhatnak a fiatalok

Bronzért játszhatnak a fiatalok

2025. júl. 03.

Csak az első negyed végéig tudta megnehezíteni a görögök dolgát a magyar U16-os női vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjében.

DSTV: táboroznak a röplabdázók

DSTV: táboroznak a röplabdázók

2025. júl. 02.

Idén három héten keresztül érezhetik jól magukat a fiatalok a DSE Röplabda Akadémia hagyományos nyári táborában, melynek első hetén a DSTV stábja is ott volt. Hangkép.

Elődöntőt ért a németek kiütése

Elődöntőt ért a németek kiütése

2025. júl. 02.

A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő