A világ tetején az újvárosi lányok!

doszerk - 2018. április 14. 15:11

Hatalmas küzdelemben aratott 13-11-es győzelmet a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a görög Olympiakosz Pireusz ellen a LEN Kupa spanyolországi fináléjában. Mihók Attila tanítványai egy kisebb hullámvölgytől eltekintve remekül játszottak, a mérkőzés nagy részében vezettek, s megérdemelten szerezték meg a nemzetközi kupasorozat első helyét.

Azok után, hogy pénteken végig vezetve aratott 11-7-es győzelmet a házigazda Mataro ellen, ma délután kettő órától már a LEN Kupa fináléjában ugrott medencébe Spanyolországban a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Mihók Attila tanítványainak ellenfele a bombaerős kerettel rendelkező görög Olympiakosz Pireusz gárdája volt, s bár előzetesen talán az Euroligát 2015-ben megnyerő vetélytárs tűnt esélyesebbnek, az egyetemisták formája és pénteken mutatott játéka alapján a mieink is bizakodva várták a második számú európai kupasorozat döntőjét. A finálé előtt természetesen megrendezték a sorozat bronzmeccsét is, melyen a házigazda, a mieink által 11-7-re legyőzött spanyol Mataro az első két negyedben megszerzett háromgólos előnyét a lefújásig megtartotta az olasz Padova ellen, s végül 11-8-as sikerrel szerezte meg a LEN Kupa harmadik helyét.

A délután kettő órakor kezdődő döntőben a mieink vezethették az első támadást, de a görögök szerezték meg a vezetést egy végletekig kijátszott emberelőny után. Az egyetemisták azonban nem estek kétségbe, Garda bombagóljával gyorsan egyenlítettek, majd egy kivédekezett hátrányt követően Mahieu lövésével a vezetést is átvették (1-2). Erre a kanadai Monika Eggens válaszolt azonnal, de a túloldalon Ziegler Diána is gyönyörűen lőtte át a görög zónát, megszerezve a mieink harmadik találatát (2-3). A folytatásban egymás után két előnyt is kapott az ellenfél, mely a másodikat kihasználva egalizált, majd Avramidou ötméteresével újra átvette a vezetést (4-3). Nem sokáig örülhettek azonban az előnynek a görögök sem, mert a negyed hajrájában megkapta első előnyét a DUE is, s ezt Mchunu használta ki egy remek kapáslövéssel, így az első szünetre 4-4-es állással vonultak a felek.

Garda Krisztina igazi vezére volt az egyetemistáknak!

A második negyedet remekül kezdték az egyetemisták, s Garda lövésével már az első percben visszaszerezték az előnyt, s mikor a 10. percben Mchunu is betalált, a mérkőzésen először kettővel vezetett a Mihók-csapat (4-6). Gyorsan jött is egy menetrendszerű görög előny, melyet Avramidou értékesített, megfelezve ezzel a különbséget. Nem sokáig mutatott azonban 6-5-ös dunaújvárosi vezetést az eredményjelző, mert a 12. percben Szilágyi is megvillant, s óriási gólt lőtt a bal felső sarokba (5-7). A negyedből hátralévő időben remekül védekezett együttesünk, míg a kapuban Laura Aarts hozta a kötelezőt, s bár a hajrában kihagytak egy emberelőnyt a mieink is, a félidei szünethez érve csapatunk állt közelebb a kupagyőzelemhez (5-7).

A térfélcserét követően Szilágyi megmutatta, hogy a bal felső mellett nagyon megy neki a másik sarok is, de a harmadik gólját jegyző Avramidou nagyon hamar visszahozta kettőre az ellenfelet (6-8). Nem sokáig, mert Szilágyi újabb remek találata után ismét hárommal ment a DUE sőt, ha Mahieu húzása nem a kapufán csattan, akár néggyel is meglóghattak volna a mieink (6-9). Továbbra sem nyugodhattak meg azonban a mieink, mert a remek lövőformát mutató Avramidou fél percen belül duplázott, majd mikor a 21. percbe Emmolo is bevette a dunaújvárosi kaput, újra egált mutatott az eredményjelző (9-9). Gyorsan jött is Mihók Attila időkérése, mely alatt sikerült is rendezni a sorokat, s a csapatkapitány Garda Krisztina harmadik remek átlövésével megtörte gólcsendjét a DUE, mely minimális előnyből várhatta a meccs utolsó felvonását (9-10).

Gurisatti Gréta góljai aranyat értek! (Képek: DO-archív)

A negyedik negyed ezzel együtt óriási izgalmakat ígért, főleg úgy, hogy Eggens már az első görög támadásból kiegyenlített. Erre Garda Krisztina válaszolt egy biztos kézzel végrehajtott ötméteressel, majd a csereként beállt Kiss Alexandra védett egy görög ejtést, s mikor a 28. percben Gurisatti egy megúszás végén mattolta az ellenfelet, újra kettővel vezetett együttesünk (10-12). Három perccel a rendes játékidő vége előtt Emmolo ötméteresből ismét felhozta egyre az ellenfelet, de a hajrában nagyon összeszedetten védekeztek a mieink, s mikor fél perccel a lefújás előtt Gurisatti távoli lövése is átcsorgott a képzeletbeli gólvonalon, már semmi és senki sem vehette el a mieink győzelmét (11-13). Az utolsó görög támadás végén Kiss Alexandra még védett egyet, majd a hátralévő pár másodpercben lenyelték a labdát a mieink, hogy a lefújás után játékos és edző is a boldogságban fürödve ünnepelhesse a mieink kupagyőzelmét. Szép volt lányok, gratulálunk!

Kép forrása: WP2018BCN twitter

Örömszavak!

Koszi Ferenc, szakosztályvezető: - Óriási öröm tölt el ebben a pillanatban, hiszen már régen örülhettünk ekkora sikernek! A mostani csapat méltó utódja annak a Dunaújvárosnak, amelyik évekkel ezelőtt Primász Ági vezérletével érte el sikereit! Köszönet a lányoknak, akik ezt a kitörő örömet okozzák számomra, a Dunaújvárosiak, a vízilabdát szeretők számára! Ők ezzel a győzelemmel igazi példaképekké váltak. Bízom abban, hogy az az utánpótlás nevelő munka, mely a DUE-Maarks Graphics célja a továbbiakban ennek a sikernek köszönhetően még tovább folytatódik, hogy a következő években is meghatározók legyünk mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyben!

Primász Ágnes: - A LEN Kupa-győzelem történelmi siker, hiszen ez az első nemzetközi kupagyőzelme a DUE-Maarks Graphics egyesületének. Beérett az a rengeteg munka, melyet a lányok az elmúlt években elvégeztek. Végigjárták azt az utat, mely a sikerhez vezetett. Sok éven keresztül kihagytuk a nemzetközi szereplést, majd tavaly újból letettük a névjegyünket, mellyel ismét bekerültünk Európa elitjébe. Most teljes mértékben beérett a munka gyümölcse. Nagyon örülök, nagyon büszke vagyok a lányokra. Ez a siker még inkább erőt ad a bajnoki döntőhöz, történjen ott bármi is, hiszen mi az évet ezzel a kupagyőzelemmel maximálisan sikerrel zártuk.

Garda Krisztina: - Rendkívül boldogok vagyunk, tökéletes hétvégét zártunk, hiszen megnyertünk a Len Kupát. Komolyra fordítva a szót, két nap alatt két nagyon jó csapat ellen játszottunk, az Olympiakoszt én a világ egyik legjobb együttesének tartom, hiszen minden ősszel úgy igazolnak játékost, hogy versenyben legyenek az Euroliga győzelemért, bár ezúttal a LEN Kupát szerették volna megnyerni. Ma az a csapat nyert, amelyikről csak nagy betűvel lehetett írni, hogy CSAPAT, hiszen nem volt az, hogy valaki lőtt tíz gólt és így győztünk, hanem voltak olyanok, akik többet lőttek, voltak akik bekkeltek, voltak, akik blokkoltak, s persze a kapus, aki meg védett, szóval mindenki maximálisan kivette a részét mind a két mögöttünk hagyott mérkőzésből. Most megünnepeljük a sikert, de nem sokáig, mert hajnal négykor már indulunk haza Dunaújvárosba. A csapat részéről szeretném megköszönni a szurkolást azoknak, akik kijöttek ide Mataroba, másodsorban pedig azoknak, akik Dunaújvárosban és a világ bármely táján a szorítottak nekünk a győzelemért.

Mihók Attila vezetőedző: - Teljesen euforikus hangulatban voltam a lefújás után, most pedig éppen kipihenem azt, hogy alig bírtam kiúszni a medencéből. Erre külön edzeni kell. A csapattal közösen élem át az öröm pillanatait. Ez a kupagyőzelem nagy elégtétel számomra, hiszen rengeteg nemzetközi ezüstérmet sikerült begyűjtenem, amelyekre büszke vagyok, de egy ilyen aranyérem nagyon hiányzott. Azt emésztgetem, hogy eljött az a pillanat is, amikor egy ilyen rangos kupát emelhetünk a magasba, hiszen ez egy életre meghatározó élmény. A lányok a maximumot nyújtották tegnap is, amikor 7-0-ra vezettünk az ellen a Mataro ellen, akik tavaly a final fourba voltak, majd simán megnyertük a meccset, míg ma gyakorlatilag végig vezetve vertük meg a világ egyik olyan csapatát, amelynek olyan erős a játékosállománya, vagyis azért lett összevásárolva, hogy minden nemzetközi kupát megnyerjen. Eközben a mi csapatunk gyakorlatilag a serdülő bajnokságtól kezdődően játszik együtt, és halad évről évre egyre előrébb ahhoz, hogy egy ilyen, iszonyatosan nehéz ellenfelekkel megtűzdelt kupát tudjon megnyerni. Ez az én szakmai munkámnak a csúcsa, mely csak a játékosok miatt lehet így, mert ők megoldották a majdnem megoldhatatlannak tűnő feladatot. Gratulálok a mindenkinek! Meccselni akkor lehet igazából kreatívan, ha a csapat vezet. Mi pedig a döntőt gyakorlatilag végig vezettük, és ez lehetőséget adott arra, hogy taktikázzunk, és spóroljunk, ha a meccs ezt kívánta meg. Ez csakis azért volt így, mert a csapat védekezésben és támadásban is bravúrokat mutatott be sorozatban.

LEN Kupa döntő

Olympiakosz Pireusz – DUE-Maarsk Graphics 11-13 (4-4, 1-3, 4-3, 2-3)

Olympiakosz Pireusz: Diamantopulu, E. Plevritou 1, Eggens 3, Eleftheriadou, Manolioudaki, Avramidou 4, Asimaki 1, M. Plevritou, Emmolo 2, V. Plevritou, Tsoukala, Myriokefalitaki, Stamatopoulou (kapus). Vezetőedző: Theocaris Pavlides.

DUE-Maarsk Graphics: Aarts – Szilágyi 3, Vályi F., Gurisatti 2, Horváth, Mahieu 1, L. Luka, Garda 4, Ziegler 1, Brezovszki, Mchunu 2, Kiss A. (kapus). Vezetőedző: Mihók Attila.

A bronzmérkőzésen

La Sierena Mataro (spanyol)–Plebiscito Padova (olasz) 8–11

A 13-11-es dunaújvárosi győzelemmel véget érő LEN Kupa finálét a képre kattintva nézhetik vissza olvasóink!

A rovat további hírei: Sport

DSTV: emléktornával tisztelegtek

DSTV: emléktornával tisztelegtek

2024. nov. 29.

Mint arról már korábban beszámoltunk, idén egy külön tornával tiszteleg Ádám Anita emléke előtt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Erre az eseményre a mögöttünk hagyott hétvégén került sor – négy csapat látogatott el Dunaújvárosba, a torna a Kecskemét győzelmét hozta. Hangkép.

Ismét legyőznék az újoncot

Ismét legyőznék az újoncot

2024. nov. 29.

A Sárbogárd elleni hazai összecsapással folytatja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

2024. nov. 28.

Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.

Kecskeméti továbbjutás a kupában

Kecskeméti továbbjutás a kupában

2024. nov. 28.

Bár akadtak felvillanásai, csak megnehezíteni tudta a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

2024. nov. 28.

Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Dobogós helyek az évzárón

Dobogós helyek az évzárón

2024. nov. 27.

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hazai bajnoki előtt a DFVE

Hazai bajnoki előtt a DFVE

2024. nov. 27.

A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.