Őspenteleit és városalapítót köszöntöttek
Két polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora. Ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötte őket.
Szabó Józsefné és dr. Mészáros Lajosné dr. Gózony Margit a napokban ünnepelhették a kilencvenedik születésnapjukat. Szabó Józsefné Kati néni 1928. április 4-én született Dunapentelén. Szülei földműveléssel foglalkoztak, valamint apja a malomban is dolgozott, édesanyja pedig háztartásbeliként. Kati néni is háztartásbeliként tevékenykedett, valamint férjével együtt építették fel házukat. Két gyermeket neveltek fel, két unoka és egy dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban.
Dr. Mészáros Lajosné dr. Gózony Margit 1928. április 6-án született. 1952-ben szerezte általános orvosi diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően 1956-ig az egyetem I. számú gyermekklinikáján dolgozott. 1957-ben szakvizsgázott csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd rövid ideig a Szabadsághegyi Csecsemőotthonban tevékenykedett. 1958-ban érkezett a Dunaújvárosi Tanács Kórháza Gyermekosztályára. Szakmai munkájával, úgy a diagnosztikus, mint a terápiás tevékenységével felettesei teljes mértékben elégedettek voltak. A nyugodt, kiegyensúlyozott, megfontolt magatartása a környezetének biztonságot jelentett. Szakmai tudását, elhivatottságát 1966-tól az alapellátásban, körzeti gyermekorvosként kamatoztatta. Szakmai munkája mellett az alapellátás szervezési munkáiba is bekapcsolódott. 1979-ben Miniszteri Dicséretben részesült. 2012 októberében gyémánt díszoklevelet vett át a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán. A doktornő 1985-ben vonult nyugdíjba, de ezt követően is sokan kértek tőle tanácsot. Megbecsült, köztiszteletben álló egészségügyi dolgozó volt, aki több ezer kisgyermek gyógyulását segítette. A kimagasló színvonalon, és odaadással végzett szakmai tevékenységének elismeréseként a dunaújvárosi közgyűlés 2015-ben Dunaújváros Egészségügyéért díjat adományozott számára. Egy fiúgyermeke született és három unoka örvendezteti meg a mindennapokban.
A rovat további hírei: Közélet
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.