Új tűzoltóautó Mezőfalván
Egy felújított gépjárműfecskendő segíti a jövőben a mezőfalvi önkéntes tűzoltó egyesület munkáját.
A katasztrófavédelem állományából kivont, öt éve teljes körűen felújított tűzoltóautót ünnepélyes keretek között adták át Mezőfalván. A nagyközségben évszázados múltja van az önkéntes tűzoltóságnak. A jövő nemzedékének megőrzött okiratok alapján az egyesület története egészen 1895-ig vezethető vissza. A XX. század 70-es, 80-as éveiben élénk közösségi élet alakult a szervezet köré. Komoly felszereléssel, szertárral rendelkezett még egy autó is volt a birtokában.
Fotó: Katasztrófavédelem
A tagok programokat szerveztek, utánpótlást neveltek, versenyekre jártak, ahol jó hangulatban kitűnő eredményeket értek el. A most átadott négyezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautó korábban a megye hivatásos tűzoltó-parancsnokságain szolgált. Pázmánd, Csákvár, Lajoskomárom és Martonvásár után most Mezőfalva önkéntes tűzoltó egyesülete is egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Az autó kulcsaitt és az ajándékozást igazoló emléklapot Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át Kaltenecker Miklósnak, az egyesület elnökének. Az átadási ünnepségen Vizi Ignác tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes és Márok Csaba, Mezőfalva polgármesterének köszöntője után, Kristofory Valter plébános mondott áldást.
A rovat további hírei: Sziréna
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Baleset és teljes útzár a 62-es főúton
2025. jún. 30.
A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.
Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást
2025. jún. 26.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.
Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!
2025. jún. 25.
Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.
Meteo extra: újra él a hőségriasztás!
2025. jún. 24.
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!