Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Újra a mozikban a SZAFFI

doszerk - 2018. április 25. 7:49

A Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története 21. századi kép- és hangminőségben lesz ismét látható. Dargay Attila digitálisan restaurált egész estés rajzfilmklasszikusát május 3-tól vetítik országszerte a KEDD Animációs Stúdió forgalmazásában.

A filmet gyártó legendás Pannónia Filmstúdió − amelyet a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartottak számon − küldetésének tekintette, hogy az ifjúságnak szóló magyar irodalom remekműveit animálja. Az első egész estés magyar rajzfilm Jankovics Marcell János vitéze volt 1973-ban, amit olyan alkotások követtek, mint Dargay Attila nagysikerű Lúdas Matyija vagy Gémes József Toldi-adaptációja, a festői ihletettségű Daliás idők.

Ebbe a sorba tartozik a Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült, 1984-ben bemutatott SZAFFI is, amely máig az egyetlen Jókai- animációs film. Rendezője a magyar rajzfilmművészet legendás alakja, Dargay Attila, akinek a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi mellett olyan szintén felejthetetlen alkotások fűződnek a nevéhez, mint Az erdő kapitánya, a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.

Elásott kincs, családjuktól elszakított fiatalok, szerelem, intrika, izgalmas történelmi háttér – a SZAFFI, a cigány-török macskalány kalandos és romantikus története a Dargayra jellemző emberi állatfigurákkal, vicces párbeszédekkel generációk számára jelentett alapvető filmélményt. Dargay Attila klasszikus rajzfilmje több mint három évtized elteltével is bizton számíthat a legifjabb generációk tetszésére.

A film digitális felújítása a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Programjának keretében. Mintegy 30 ember dolgozott a filmszalag digitális restaurálásán. A filmfelújítások kulcsfontosságú munkafázisa, az eredeti színek felújítása Dargay Attila felesége és állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr irányításával készült. A digitális felújításnak köszönhetően a május 3-tól újra mozikba kerülő film nézői nemcsak Dargay Attila utánozhatatlan humorú rajzait élvezhetik tökéletes minőségben, de a ma már kultikus szinkronalakításokat is. A SZAFFI szereplőinek olyan legendás színészek kölcsönözték hangjukat, mint a címszereplő Pogány Judit, valamint Kern András, Bárdy György, Csákányi László, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Maros Gábor vagy Zenthe Ferenc.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a gitár ereje

DSTV: a gitár ereje

2024. aug. 10.

Szó szerint belecsapott a húrokba is a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolával közös sorozat keretében a DSTV csapata. Marics Tamás gitártanár közreműködésével az egyik legnépszerűbb hangszer oktatásába nyerhetünk betekintést – a próba sem maradt el. Hangkép.

DSTV: "Csalódások" a Bartók színpadán

DSTV: "Csalódások" a Bartók színpadán

2024. aug. 05.

A cím félrevezető, különleges irodalom- és színháztörténeti kincset tűz repertoárra a dunaújvárosi színház társulata, derül ki a DSTV összeállításából. A Bartók Kamaraszínházban megkezdődtek az első magyar nyelvű komédia, Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátéka olvasópróbái. Hangkép.

DSTV: a Wesley-Da Capo művészeti vonala

DSTV: a Wesley-Da Capo művészeti vonala

2024. aug. 02.

Folytatódik a DSTV sorozata a Wesley-Da Capo művészeti iskola képzési programjáról. Ezúttal a képzőművészet és grafika tanszak munkájába nyerhetnek betekintést az érdeklődők – ezúttal is a gyakorlati munkára összpontosítva. Hangkép.

DSTV: gipszben már a táncolók

DSTV: gipszben már a táncolók

2024. júl. 29.

A tavaszi alapkőletétel után új állomáshoz érkezett a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor elkészültének folyamata, derül ki a DSTV összegzéséből. A kompozíció alkotója, Rohonczi István ROHO elkészült az alkotás gipsz változatával. Hangkép.

DSTV: természetes képek

DSTV: természetes képek

2024. júl. 21.

Újabb alkotót mutat be a DSTV sorozata. Tubáné Bereczki Izabella a városban él és munkálkodik, a közelmúltban az otthonában fogadta a stábot, ahol a sokszor dunaújvárosi épületeket, élményeket, motívumokat felvonultató festményeit ismerhettük meg. Hangkép.

DSTV: Nemes-életmű a Kortárs Művészeti Intézetben

DSTV: Nemes-életmű a Kortárs Művészeti Intézetben

2024. júl. 16.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programjaihoz, derül ki a DSTV összegzéséből. Az alkalomra időzítve életműkiállítás is nyílt – Nemes Ferenc Ékezetek című gyűjteménye látható az intézményben. Hangkép.

Rockmaraton: esküvő is, Judas Priest is – csúcsrajáratások (galériával)

Rockmaraton: esküvő is, Judas Priest is – csúcsrajáratások (galériával)

2024. júl. 14.

Nem kérdés, hogy a tegnapi nappal futott a csúcsra a Rockmaraton idei kínálata – persze a mai menet sem lesz gyenge –, a Judas Priest gigabulija előtt délután még maratonista esküvőnek is otthont adott a Szalki-sziget!