A munkanap áthelyezése miatt a vonatok szombaton a péntekre érvényes menetrend szerint közlekednek - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták, hogy az utazók a MÁV-csoport honlapján, a menetrendi keresőben vagy a Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazás útvonaltervezőjében tekinthetik meg a vonatok indulási és érkezési idejét. Tájékozódni a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál is lehet a +36 1 349 49 49-es telefonszámon.
Változik a vasúti menetrend
A rovat további hírei: Közélet
Újra lesz lomtalanítás, két helyen lehet majd leadni a holmikat
Időben szól a város önkormányzatának összeállítása, nem véletlenül: a november 11-én esedékes akció egy kényszerszünet utáni első, egyúttal az idei utolsó alkalom lesz a lomok összegyűjtésére.
Így segíthet a segítőkkel kapcsolatos felmérésben!
Komoly kutatásra készül a dunaújvárosi kis- és középvállalkozások társadalmi felelősségvállalásának helyzetképe kapcsán Koós-Farkas Fanni Diána – a témára fókuszáló kérdőív kitöltésével bárki segíthet!
Gyász: elhunyt Feltóti Sándor
Tanár, költő, fotóművész, kultúraszervező és igazi, kritikus, előbb harcos, majd egyre csendesülő értelmiségi volt. Türelemmel viselt, hosszú betegség után távozott az élők sorából. Emléke velünk marad – utolsó DSTV-s összeállításával búcsúzunk Feltóti Sándortól. Hangkép.
Együtt veszik fel a kesztyűt az illegális gyorsulókkal szemben
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság tanácstermében rendezték azt az egyeztető megbeszélést a héten, amelynek a Dunaújvárosban nagy zajjal közlekedő, engedély nélkül átalakított járművekkel kapcsolatos lakossági panaszok kezelése, valamint az illegális gyorsulási-, és drift versenyek problematikája volt a témája.
Köszönet járt a mindennapi hősöknek
Ki gondolná, hogy a Virágos Dunaújvárosért verseny már a huszonnegyedik születésnapját ünnepli idén, és az idő múlásával nemhogy veszítene vonzerejéből, egyre többeket hódít meg?!
Városunkban is méltósággal emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre
Már a hét végén növekvő forgalommal számolnak a városi nyughelyeken, a jövő hét első fele egyértelműen a halottak napja jegyében telik. Összeállításunk a legfontosabb tudnivalókat és eseményeket veszi sorra, az ünnep csöndes gyászáért, méltóságáért.
Elkészült a mezítlábas park, kivágták az elpusztult lucfenyőket a város "zöld szigetén"
Folyamatosan zajlik az élet a Baracsi Úti Arborétumban – mindamellett hogy elkészült a mezítlábas park, az elmúlt hetekben látogatók hadával és szorgos önkéntesekkel is találkoztunk.

