A balesetekben elhunytak elmékére
Ünnepélyes keretek között avatták fel a közúti balesetek áldozatainak emlékére állított szobrot a 62-es számú főút 38-as kilométerszelvényében. Az emlékmű talapzatán 1963-tól napjainkig felvésték, hogy hányan hunytak el Fejér megye közútjain.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve ma tartotta a 62-es számú főút 38-as kilométerszelvényében, Székesfehérvár közelében a Fejér Megyei Közúti Baleseti Emlékhely ünnepélyes avatását. A Kocsis Balázs szobrászművész által készített alkotást a leleplezést követően excellenciás Spányi Antal megyés püspök áldotta meg.
Az újonnan készített szobrot az 1977. április 30-án történt buszbalesetben elhunyt főiskolai hallgatók emlékére állított emlékmű mellé helyezték, felhívva ezzel a figyelmet a baleset-megelőzés össztársadalmi jelentőségére és a közúti közlekedés veszélyeire.
Az emlékmű talapzatán 1963-tól napjainkig felvésték, hogy hányan hunytak el Fejér megye közútjain. A szobor állítóinak szándéka szerint, az alkotás törzsén évről-évre feltüntetésre kerül majd a közúti balesetben elhunytak száma, emellett minden év áprilisában koszorúzással emlékeznek a halálos balesetek áldozataira.
A rovat további hírei: Sziréna
Ítélet született a trafikrabló ügyében
2025. már. 01.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot városunkban még december végén. 2 év 10 hónap börtön lett a mese vége, értesült a DO.
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.
Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]
2025. feb. 25.
Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)
Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel
2025. feb. 21.
Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!
Kazánházi bevetésen a lánglovagok
2025. feb. 20.
Családi ház pincéje gyulladt ki Mezőfalván még múlt vasárnap. A dunaújvárosi egységek a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt fékezték meg a lángokat.
Bíróság elé állhat a trafikrabló
2025. feb. 14.
Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.
Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)
2025. feb. 09.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)