Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A gyerekek és a családok az elsők

Közélet
Rétvári Bence
családok
gyermekvállalás
kormány

facebook megosztás

doszerk - 2018. máj. 30., 07:55

Az új kormány számára is a gyerekek és a családok az elsők - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Elmondta, 2010 óta nem volt olyan év, amikor ne bővültek volna a családi támogatások. Ezek között említette a családi adókedvezményt, a babakötvényt, a csokot, a gyed extrát és a munkahelyvédelmi akciótervet. Magyarország egyre családbarátabb ország, és a saját lábunkra állva tudjuk ezt megtenni, hiszen a költségvetésben tudtuk megduplázni a támogatásokat - mondta az államtitkár, kiemelve, hogy míg 2010-ben ezermilliárd forintot fordítottak erre a célra, idén már kétezer milliárdot. Rétvári Bence azt mondta, a kormány akciótervet szeretne készíteni, amely tovább bővíti a családok támogatását, és erről - nemzeti konzultáció keretében - megkérdezik az érintetteket is.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Járda-korszerűsítés kezdődik a Rómain

Járda-korszerűsítés kezdődik a Rómain

2024. okt. 01.

Járdafelújításra kerül sor a Római krt. 7-11. számú lépcsőházak előtt. A munkálatokról és annak finanszírozásáról a legutóbbi közgyűlés döntött. Motyovszki Mátyás, a terület önkormányzati képviselője szerint hamarosan elkezdenek dolgozni a szakemberek.

Harminc halottat találtak az emlékmű alatt

Harminc halottat találtak az emlékmű alatt

2024. szep. 30.

Befejeződött a szovjet emlékmű elbontása, a szakemberek elvégezték az ott lévő tömegsírok feltárását, a megtalált halottakat átköltöztették a dunaújvárosi temetőbe. A terület ma pedig olyan képet mutat, amilyen talán soha nem volt és hamarosan nem is lesz.

Remek szeptemberi mutatók, de változatlanul nagyon kell a vér

Remek szeptemberi mutatók, de változatlanul nagyon kell a vér

2024. szep. 29.

A hasábjainkon már taglalt csúcsdöntő retró véradás után sikeres akciók egész sorát rendezték szeptemberben – a szokásos donortoborzó mellett ezek taglalásával és az októberi tervekkel is foglalkozunk a hajtás után!

Gyorsan érkezett az árhullám és gyorsan ment is

Gyorsan érkezett az árhullám és gyorsan ment is

2024. szep. 27.

677 centiméter magasan tetőzött a dunai árvíz Dunaújvárosban vasárnap. Néhány nappal később pedig már meg nem mondta volna az ember, hogy mi is történt a Duna-parton. Sokan dolgoztak azon, hogy a lehető legkisebb károkkal járjon a drasztikus vízszintnövekedés.

Edukáció és széles programkínálat csalogatott az autómentes napon (galériával)

Edukáció és széles programkínálat csalogatott az autómentes napon (galériával)

2024. szep. 26.

Véget ért az Európai Mobilitási Hét, Dunaújvárosban is jól sikerültek az ennek apropóján szervezett programok. Az autómentes napon például parádés hangulat töltötte meg a Petőfi ligetet, minden korosztály talált magának elfoglaltságot még múlt pénteken. 

Közösségi élmény és környezetvédelem – rekordokat döntött a takarítási világnap (galériával)

Közösségi élmény és környezetvédelem – rekordokat döntött a takarítási világnap (galériával)

2024. szep. 24.

Közel kétezer részvevővel és több tonna hulladék összeszedésével zárták a takarítási világnapot múlt pénteken.  Az idén immár negyedszerre rendezett eseményen több oktatási intézmény képviseltette magát, akik a Decathlon Magyarország és a Jót, szívből – Dunaújvárosért csapatával karöltve tisztították meg az Erdei tornapálya és a Kádár-völgy területét a szeméttől. 

Árvízhelyzet: a városnál is tart a tetőzés (galériával)

Árvízhelyzet: a városnál is tart a tetőzés (galériával)

2024. szep. 22.

Éjjel kezdődött a tetőzés városunknál, holnaptól már lassú csökkenés várható – a Szalki-sziget víz alatt, de az ár szerencsére nem okozott komoly gondot a folyam városi szakaszán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő