1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.
Az 1860-as évekre Ausztria – jelentős politikai és katonai vereségek, legfőképp a porosz-osztrák háború okán – a német államok közt őrzött vezető szerepét elveszítette. A császár kényszerhelyzetben volt: a válságból való kiutat az jelenthette, ha a központosított birodalmi rendszert a dualista államszövetség váltja fel. Csakhogy az akkor fiatal, harminchét éves, ambiciózus uralkodó feltételhez kötötte a megállapodást: akkor szentesíti a törvényt, ha az osztrák császári rangja mellé megkapja a magyar királyi címet is. Végül július 28-án aláírta a törvényt.
Akkor már magyar király volt. Koronázása az előző hónapban, június 8-án, a pünkösd előtti szombaton fényes pompával zajlott. A legenda szerint az aktust pünkösdvasárnapra tervezték – ám a császár tanácsadói ismerték az egynapos „pünkösdi királyság” fogalmát. E játékos szokásnak magyar földön nagy hagyománya volt, így aztán, nehogy „pünkösdi király” legyen a büszke uralkodóból, a nevezetes eseményt szombatra tették át…
Ferenc József császár egy év híján fél évszázadig, az 1916-ban bekövetkezett haláláig uralkodott magyar királyként. Műve, az Osztrák-Magyar Monarchia őt csak két évvel élte túl.
