Csodákról, gyermeknapon

2018. május 27. (vasárnap) 16:02 - Várkonyi Balázs

Ki nem állhatta a közhelyes idézeteket, kerülte a naiv intelmeket, de mindig belebotlott azokba a neten. Ilyenkor sietve lapozott. Azért volt, hogy megadta magát.

A minap szinte minden válságos élethelyzetre ráhúzható négy mondatra lelt a közösségi oldalon: „Lehetetlen – mondta a Büszkeség. Kockázatos – mondta a Tapasztalat. Felesleges – mondta az Ésszerűség. Próbáld meg – suttogta a Szív.” Most nem lett dühös. Előjött egy emlék. Tévévetélkedő. Egy házaspár küzd a nyereményért. Egyre feszültebbek. Két kisfiút nevelnek, és most mindennél jobban kell nekik a pénz.

Pereg a műsor. Mind közelebb jutnak a sikerhez. Most egy számot kell megjelölniük. Mi más lenne a mágikus számuk, ha nem a gyermekekhez kötődő. Megteszik a hatost. Ez a nagyobbik fiú életkora. Majd a sorsdöntő pillanatban megjelölik a négyest, ennyi éves a kisebb gyermek. Várakozás, és a szemükből előbújó könny jelzi: sikerült!

Nyertek. Több millió forintot. Mégsem lettek egy fityinggel sem gazdagabbak: a nyeremény épp annyi, ami elegendő a súlyos beteg hatéves fiuk őssejt-beültetésére, külföldön. Másra nem futja majd, de semmi nem számít, csak az, hogy a család boldogsága kiteljesedhet. A fiatalok mindennél többet nyertek: életreményt. Gyermekjövőt. A kisebb fiú a dolog tétjéről mit sem tudva pusztán a létével, a négyéves korával szolgálta testvére teljes létre igazodását. Csoda? Nem szabad játszani ezzel a szóval. Hogy a nyeremény a legjobbkor a lehető legjobb helyre ment, nagy szerencse. A kisfiú gyógyulása – mert rendbe jött később – még nagyobb. Olykor a sors kiigazítja azt, amit korábban elrontott.

Az emlékező kölyök volt még, amikor Jávorszky Dönci bácsi, a nagyhírű, rendkívüli tisztelet övezte szerzetes-orvos megkérdezte a kórházi szobában: imádkoztál-e ma már, fiam? Tőle hallotta: két fajta orvos van, az egyik hívő, a másik hitetlen, de az is megtér, csak talán már későn. Sok év telt el utána, amikor egy fiatal doktor keze alá került. Hosszas vizsgálat, közben beszélgettek. Szóba került egy csodának tűnő eset. Egy kéthetes parányi baba, Woody Lander kritikus állapotban volt egy angliai kórházban. A szülők végig ott voltak a mellette. És egyszer csak beállt nála a klinikai halál. Az orvosok mindent megpróbáltak, hogy visszahozzák. Amikor vezető orvos a hosszú küzdelem után jelezte: már nincs mit tenni, az édesanya zokogásban tört ki. Az apa, aki – utóbb kiderült – kisebb szívrohamot élt át, némán nyelte a könnyeit. Az egyik nővér felemelte Woody élettelen testét, szülei kezébe adta, hogy elbúcsúzhassanak tőle. És akkor megtörtént a hihetetlen: a baba köhögött egyet és megmozdult. Az orvos- és nővércsapat azonnal akcióba lendült. Stabilizálták a kicsi állapotát. Valaki keresztet vetett. És akkor a szülők nem tudtak mást tenni, csak zokogni, zokogni.

Hisz a csodákban? – kérdezte emberünk a fiatal orvost. – Ha hiszek, ha nem, olykor vannak – válaszolta a doktor. A vizsgálat befejeződött. Az ajtóból az orvos még visszafordult, és ennyit mondott: egyébként hiszek.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.