Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hatvan éve tanítanak e falak között

Oktatás
iskola
évforduló
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. máj. 13., 08:13

A kerek évforduló alkalmából volt ságvárisok találkoztak az iskolában, hogy együtt nosztalgiázzanak, beszélgessenek és felelevenítsék a szép emlékeket.

Több, mint hatvankét évvel ezelőtt bejelentették, hogy egy vadonatúj, harminckét tantermes iskolát építenek Dunaújvárosban. Két évre rá, 1958-ban el is készült az épület, ami később, október 30-án felvette a Ságvári Endre Általános Iskola nevet. Hatvan évvel később Makó Gusztáv szervezésében pedig mintegy 260 egykori diák érkezett a mai Szilágyi iskolába, hogy együtt ünnepeljék a kerek évfordulót. A résztvevők közt helyet foglalt az iskola 65 tanára is akik volt tanítványaikkal elevenítették fel az emlékeket.

A társaság vegyes volt, sokan érkeztek olyanok, akik a hatvanas években végeztek, de érkeztek olyanok is, akik a rendszerváltás utáni évben ballagtak a Ságváriból. Az iskolatalálkozó résztvevői a Szilágyi ebédlőjében foglaltak helyet, hogy a jelenlegi diákok húsz perces műsora után többen maguk is előadjanak egy verset, vagy éneket. A nagy létszámú társaság emlékéremmel és virággal köszöntötte hajdani tanítóit, majd elkezdődött a kötetlen beszélgetés. A tervek szerint öt év múlva újra rendeznek egy ehhez hasonló nagyszabású összejövetelt, amire talán még többen érkeznek majd.

2. Galéria
iskola
tanítás
évforduló
Dunaújváros

facebook megosztás

Több, mint hatvankét évvel ezelőtt bejelentették, hogy egy vadonatúj, harminckét tantermes iskolát építenek Dunaújvárosban. Két évre rá, 1958-ban el is készült az épület, ami később, október 30-án felvette a Ságvári Endre Általános Iskola nevet. Hatvan évvel később Makó Gusztáv szervezésében pedig mintegy 260 egykori diák érkezett a mai Szilágyi iskolába, hogy együtt ünnepeljék a kerek évfordulót.

Sándor Judit
Hatvan éves a Ságvári iskola - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. máj. 13.

A rovat további hírei: Oktatás

Nárcisz már érettségire készül a Rostiban

2024. máj. 10.

A tizenegyedik évfolyamba jár, két tantárgyból vizsgázik a 17 éves fiatal. Nárcisz a várostól mintegy 200 kilométerre, a Somogy megyei Nagybajomban lakik, speciális tanterv szerint tanul. Súlyos izomsorvadásos betegség sújtja. Most utazik először a városba – hétfőn vizsgát tesz a Rostiban.

Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat

2024. máj. 03.

Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.

DSTV: játék és fegyelem az oviban

DSTV: játék és fegyelem az oviban

2024. máj. 01.

Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
 
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

2024. ápr. 23.

A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

2024. ápr. 21.

Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

2024. ápr. 20.

A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

2024. ápr. 10.

Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő