Kácser Zita újabb bajnoki címe
A volt dunaújvárosi atléta ezúttal 10000 méteren utasította maga mögé a teljes magyar bajnoki mezőnyt, s harcolta ki ebben a számban is az Európa-bajnoki szereplés jogát.
Az elmúlt hét végén, április 29-én vasárnap este rendezték meg Budapesten a Vasas Pasaréti úti pályáján az atléták 10 000 méteres országos bajnokságát. A fiataloknak szóló versenynap zárásaként este nyolc óra előtt nem sokkal kezdődött meg a hölgyek bajnoki versengése, melyen jó esélyekkel vett részt a volt DAC-os, jelenleg debreceni színekben versenyző Kácser Zita, aki 2015-ben és 2016-ban megnyerte a táv küzdelmeit, míg tavaly a második helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.
Kácser Zita ezúttal semmit sem bízott a véletlenre, már rögtön a rajt után élre áll, s innentől egy pillanatra sem volt kétséges, hogy ki nyeri a viadalt. Zita fölényére jellemző volt, hogy nem sokkal a cél előtt a második helyezettet is sikerült másodszorra leköröznie, így a táv hajrájában már csak a stopperóra volt az ellenfele. A dunaújvárosi nevelésű atléta ugyanis mindenképpen szerette volna megjavítani egyéni csúcsát (34:13.04), s megfutni az Európa-bajnoki szintidőt (33:20), s remek versenyzésének köszönhetően mindkettőt el is érte, hiszen kiváló, 33:07.64-es idővel ért célba.
Képek: atletika.hu
Ez már Európában is jegyzett idő, az idei ranglista 7. helyét jelenti számára, a futó számokat tekintve ez egyedülálló, igen jelentős teljesítmény. Remek időeredményének köszönhetően tehát kvalifikálta magát az augusztusi, Berlinben sorra kerülő kontinensviadalra, ám mivel korábban már akadályfutásban is kijutott az Eb-re, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai vezetésével még egyeztetnek, hogy melyik számban vegyen majd részt az Európa-bajnokságon.
A 10000 méteres Országos Bajnokság eredménye: 1. Kácser Zita (DSC-SI) 33:07,64; 2. Tóth Lili Anna (Bp Honvéd SE) 35:39,53; 3. Gulyás Vera (DSC-SI) 35:45,08.
A rovat további hírei: Sport
Kikapott a franciáktól és a norvégokkal játszik az elődöntőben a magyar válogatott
2024. dec. 11.
A társházigazda magyar válogatott 30-27-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapattól kedden a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének utolsó fordulójában, így a pénteki bécsi elődöntőben a norvég együttes ellen lép pályára.
Ősi Tamás Világkupát nyert Lengyelországban
2024. dec. 10.
685 kilogrammos összteljesítménnyel nyerte meg a Siedlce városában megrendezett XPC Powerlifting Világkupa küzdelmeit városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.
Együtt várták a Mikulást
2024. dec. 10.
Jókedv, kacagás, komoly közösségkovácsoló erő: óriási sikert hozott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Mikulás-napi rendezvénye a sportcsarnokban pénteken délután.
A kulcsi óvodások szerezték a legtöbb találatot (galériával)
2024. dec. 09.
Véget ért városunk egyik legaranyosabb kezdeményezése, az Ovi Foci Kupa sorozat 2024-es felvonása. Három fordulóban mérték össze az erejüket a helyi és környékbeli ovik csapatai. A záró forduló bázisa a Szent Pantaleimon Iskola tornaterme volt, illetve az eredményhirdetésre megérkezett a Mikulás is.
Dobogós helyek Seregélyesen
2024. dec. 09.
Öt szépen fénylő éremmel a tarsolyukban térhettek haza seregélyesi versenyükről a Danubius KSE tollaslabdázói.
Végül simán nyert a Pénzügyőr
2024. dec. 09.
Csak az első játszmában tudott méltó ellenfele lenni a házigazda Pénzügyőrnek a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga vasárnapi esti fordulójában.
Bronzérmes a DFVE a kupában
2024. dec. 08.
Kétgólos győzelmet aratott a BVSC ellen a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.