Kácser Zita újabb bajnoki címe

doszerk - 2018. május 3. 8:02

A volt dunaújvárosi atléta ezúttal 10000 méteren utasította maga mögé a teljes magyar bajnoki mezőnyt, s harcolta ki ebben a számban is az Európa-bajnoki szereplés jogát.

Az elmúlt hét végén, április 29-én vasárnap este rendezték meg Budapesten a Vasas Pasaréti úti pályáján az atléták 10 000 méteres országos bajnokságát. A fiataloknak szóló versenynap zárásaként  este nyolc óra előtt nem sokkal kezdődött meg a hölgyek bajnoki versengése, melyen jó esélyekkel vett részt a volt DAC-os, jelenleg debreceni színekben versenyző Kácser Zita, aki 2015-ben és 2016-ban megnyerte a táv küzdelmeit, míg tavaly a második helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.

Kácser Zita ezúttal semmit sem bízott a véletlenre, már rögtön a rajt után élre áll, s innentől egy pillanatra sem volt kétséges, hogy ki nyeri a viadalt. Zita fölényére jellemző volt, hogy nem sokkal a cél előtt a második helyezettet is sikerült másodszorra leköröznie, így a táv hajrájában már csak a stopperóra volt az ellenfele. A dunaújvárosi nevelésű atléta ugyanis mindenképpen szerette volna megjavítani egyéni csúcsát (34:13.04), s megfutni az Európa-bajnoki szintidőt (33:20), s remek versenyzésének köszönhetően mindkettőt el is érte, hiszen kiváló, 33:07.64-es idővel ért célba.

Képek: atletika.hu

Ez már Európában is jegyzett idő, az idei ranglista 7. helyét jelenti számára, a futó számokat tekintve ez egyedülálló, igen jelentős teljesítmény. Remek időeredményének köszönhetően tehát kvalifikálta magát az augusztusi, Berlinben sorra kerülő kontinensviadalra, ám mivel korábban már akadályfutásban is kijutott az Eb-re, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai vezetésével még egyeztetnek, hogy melyik számban vegyen majd részt az Európa-bajnokságon.

A 10000 méteres Országos Bajnokság eredménye: 1. Kácser Zita (DSC-SI) 33:07,64; 2. Tóth Lili Anna (Bp Honvéd SE) 35:39,53; 3. Gulyás Vera (DSC-SI) 35:45,08.

A rovat további hírei: Sport

A Jegesmedvék hajráztak jobban

A Jegesmedvék hajráztak jobban

2024. nov. 16.

Hiába vezettek két harmad után még egy góllal Acélbikáink a DVTK elleni Erste Liga találkozón, a vendégek végül 4-2-es sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Az éllovasok örülhettek

Az éllovasok örülhettek

2024. nov. 15.

Kezd elszakadni üldözőitől a Karmacsi Autó és a Hangover gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Ismét a DVTK ellen küzdenek az Acélbikák

Ismét a DVTK ellen küzdenek az Acélbikák

2024. nov. 15.

A DVTK Jegesmedvék elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Ez most nem a Kohász estéje volt

Ez most nem a Kohász estéje volt

2024. nov. 15.

Közel negyven gólt kapva szenvedett vereséget a Vác otthonában lejátszott bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Meccs nélkül szereztek három pontot

Meccs nélkül szereztek három pontot

2024. nov. 14.

A Dunaújváros FC labdarúgói kapták meg a Bodajk elleni elmaradt mérkőzés három pontját, derült ki az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóságának döntéséből.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2024. nov. 14.

Huszonhat gólt szerezve tartotta itthon a három bajnoki pontot a Tatabánya elleni mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Elvárható a három pont megszerzése

Elvárható a három pont megszerzése

2024. nov. 13.

A sereghajtó Tatabánya elleni hazai találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.