Szirénázva át a városon
A közbiztonsági rendezvénysorozat részeként ma rendvédelmi napot és felvonulást tartottak városunkban. A délutáni szirénázás emiatt volt hallható városszerte.
A program 10 órakor kezdődtek a Dózsa mozi előtti téren. Az ott kiállított járműveket és eszközöket meg lehetett tekinteni, majd 14 órától kezdődött maga a felvonulás. A Béke körúti parkolóból indult a konvoj, majd onnan a Szilágyi Erzsébet út, Aranyvölgyi út, Apáczai Csere János utca, Martinovics utca irányába tartott a menet.
A Római városrészben, a BMX pályánál egy húsz perces megállót tartottak, majd továbbvonultak a Római körút, Vasmű út, Szórád Márton út, Építők útja felé, végül a Vasmű úton át a mozi előtti térre érkeztek. A rendezvényt a 16 órakor kezdődő Központi Katasztrófavédelmi Zenekar koncertje zárja a Mozi előtti téren, a felvonultatott és kiállított autók pedig még 18 óráig megtekinthetők.
A rovat további hírei: Sziréna
Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel
2025. jan. 29.
Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.
Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!
2025. jan. 28.
Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.
Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás
2025. jan. 24.
Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.
Drága lett a neten szőtt szerelem
2025. jan. 22.
Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!
Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit
2025. jan. 18.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős asszony válláról letépte a táskáját Dunaújvárosban. Minősített rablás a vád, értesült a DO.
Együtt állították meg a menekülő támadót
2025. jan. 15.
A dunaújvárosi rendőrök elfogták a férfit, aki egy 84 éves asszony válláról tépte le a táskáját kedden reggel – a támadót három közreműködő, köztük egy szabadnapos rendőr tartotta féken az egyenruhások kiérkezéséig, értesült a DO.
Baleset a 6-os úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE!)
2025. jan. 11.
Közlekedési baleset történt Dunaújváros külterületén – az érintett útszakaszt a műszaki mentés és helyszínelés miatt teljes szélességében lezárták. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)