A Haladásé a bronzérem
Hiába dolgozott ki számtalan helyzetet és vezetett két góllal a Dunaferr, a vége előtt két perccel fordított és győzött a Haladás, így ők örülhettek a bronzéremnek.
Izgalmas csatára volt kilátás a Haladás-Dunaferr futsal meccsen, hiszen a mindent eldöntő harmadik összecsapásra került sor a valamely fél második győzelméig tartó párharcban. Mivel mindkét együttes ki tudta használni a hazai pálya adta lehetőséget, ezért összesítésben 1-1-re állt a derbi. A bizakodóbbak a mieink voltak, akik már az első meccsen is jól játszottak, bár helyzeteiket kihagyták (1-3), viszont a másodikon jó százalékban értékesítették lehetőségeiket (4-1). Most ezt szerették volna folytatni, míg a hazaiak abban bíztak, hogy kulcsjátékosai jó napot fognak kifogni. Két Rigó-védéssel, majd egy Horváth távoli lövéssel indult a meccs, melynek kezdetén mindekét fél nagy lendülettel kezdett. Melo tesztelte kapusunkat, melyet követően Németh Péter cseles lövését védte bravúrral Matyi. A hatodik perc elején egy hazai távoli löketet tolt a mezőnybe látványos mozdulattal Rigó, míg Melo az oldalhálót találta el. A nagy iram és a rengeteg helyzet miatt rendkívül izgalmas volt az első kilenc perc, majd kissé visszavették a tempót a csapatok. Drót meglepő módon durrantott jócskán kapu mellé, melyre Hosszú válasza érkezett, aki kiváló labdaszerzés után vállalta el a lehetőséget, melyet Matyi vetődve hárított. Fridrich előretöréséből is megszerezhettük volna a vezetést, a hazai hálóőr azonban kapujából kifutva védett, csakúgy, mint egy perccel később Fekete helyzeténél. Ami azonban akkor nem sikerült, egy bedobás kombináció végén igen. A bedobott labdát parádésan vágta a hazai kapuba a születésnapját ünneplő Pál Dávid (0-1).
Az előnyt megtartani nem sikerült, hiszen a 15. perc legelején Öreglaki, teljesen kisodródott helyzetből Rigó lábai között gurította a labdát a hálóba (1-1), mely után őt Rigó váltotta a kapunkban. Fekete szinte azonnal visszavette az előnyt, akinek emelését egy visszafutó védő emelte ki a gólvonalról, majd Németh remekül helyezett lapos lövését tolta szögletre Matyi. Rigó lábbal hárított egy hazai bal oldali akció végén, míg a túloldalon Hosszú hatalmas helyzetben pörgette a kapufa mellé a labdát. Rengeteg lehetőséget dolgozott ki a Dunaferr az első félidőben, de azokból csupán egyet sikerült értékesíteni, így a döntés a második játékrészre maradt.
Azt azonban remek góllal kezdtük! Hosszú Ádám átadását pazar mozdulattal terelte a kapuba Fekete Róbert (1-2), amely az év egyik legszebb találata volt. A középkezdés után Rigó védte Melo távoli lövését, majd két perccel ezt követően kettőre nőtt az előnyünk. Hosszú Ádám iramodott meg az oldalvonal mellett, aki a kapujából kimozduló Matyi mellett tekerte be a labdát a hosszú felső sarokba (1-3). Drót használta ki klasszishoz méltón, hogy nem vették őt elég komolyan a védőink (2-3), mellyel újra nyílt lett a csata. Ezzel együtt komolyabb páros ütközetek is kialakultak, melyek egyikének a végén Horváth kapott sárga lapot, aki a következő percben akár két gólt szerezhetett volna, de a hazai blokkok jól működtek.Matyi parádézott a hazai kapuban, aki szabadrúgást hárított, majd Fekete kisodródott helyzetben nem találta el az üresen maradt kaput.
Fotók:DO-archív
Fridrich is besárgult, majd Dróth bal oldali szabadrúgását tolta oldalvonalon túlra Rigó. Hosszú reklamálásért kapott sárgát a félidő közepén, Melo pedig közvetlen közelről nem tudott egyenlíteni, melyet követően az indulatokat nem tudták fékezni a fiúk, akik mindkét oldalon gyorsan eljutottak a 4-4 szabálytalanságig. Hosszú szólója végén védett lábbal Matyi, aki a léc alól is kitornázta Ádám bombáját. Hét perccel a vége előtt Fekete hiába vitte többször az őrületbe a hazai védőket, a labdát csak nem tudta begurítani a kapuba. Félő volt, hogy a rengeteg kimaradt lehetőség megbosszulja magát, főként akkor, amikor a vége előtt 4 perccel kapusukat mezőnyjátékosra cserélték a szombathelyiek. Hosszú lőtte telibe egy kontra végén a felső kapufát, majd az ellentámadás végén Vidák kapusunk lábai között gurított a hálóba (3-3). És ez nem volt elég, hiszen Dróth elemi erővel ellőtt labdával vette be kapunkat (4-3), ezzel megfordítva az állást. Ettől kezdve nekünk kellett rizikót felvállalnunk a kapuslevitellel, hiszen mindenáron gólt kellett szereznünk, de az utolsó másodpercben Melo üres kapus találata végleg eldöntötte a bronzérem sorsát (5-3).
Takó Csaba: - A három összecsapás után nehéz feldolgozni, és nehéz szavakat találni amiatt, hogy nem a miénk lett a bronzérem, bár a mai mérkőzésen több hátráltató tényező is volt. Nehéz feldolgozni a vereséget, főként, ha az tétmérkőzésen történik. Véleményem szerint mindhárom összecsapáson felülmúltuk az ellenfelet játékban, de eredményességben nem. Mivel ezt a játékot gólra játsszák, melyből a Haladás többet szerzett, így most nekik kell gratulálnunk. Nekünk azonban fel kell emelnünk a fejünket, és készülnünk a következő bajnokságra. Mi egy mentálisan erős társaság vagyunk, akiknek jót tesz, ha téttel bíró meccsen kell játszanunk. Így a bajnokság végén játszottunk jobban, amely az elvégzett munkának köszönhető. A szezon végére megmutatta a csapat a valós tudását, igazi arcát, így nagyon szomorú vagyok, hogy ezt éremmel nem tudtuk megkoronázni.
SWIETELSKY HALADÁS VSE-DUNAFERR DUE RENALPIN FC 5-3 (1-1)
Játékvezetők: Gál Péter, Juhász Dávid, Apkó Tamás
SWIETELSKY HALADÁS VSE: Matyi Benjámin – Márkus Gábor, Melo José Michel 1, Dróth Zoltán 2, Bencsik Roland. Cserejátékosok: Gyimesi Máté Ármin és Sásdi Bálint – Sipos Gergő, Öreglaki Norbert 1, Horváth Péter, Németh Péter, De Sousa Santos Andersson Michel, Vidák Balázs 1. Vezetőedző: Turzó József
DUNAFERR DUE RENALPIN FC: Rigó László – Horváth Norbert, Németh Péter, Fekete Róbert 1, Hosszú Ádám 1. Cserejátékosok: Reveland Zoltán és Cseresnyés Alex – Oroszi László Krisztián, Schrancz Balázs, Szabó Tibor, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Pál Patrik 1, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Takó Csaba
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.