Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Haladásé a bronzérem

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
vereség
haladás
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. jún. 08., 21:04

Hiába dolgozott ki számtalan helyzetet és vezetett két góllal a Dunaferr, a vége előtt két perccel fordított és győzött a Haladás, így ők örülhettek a bronzéremnek. 

Izgalmas csatára volt kilátás a Haladás-Dunaferr futsal meccsen, hiszen a mindent eldöntő harmadik összecsapásra került sor a valamely fél második győzelméig tartó párharcban. Mivel mindkét együttes ki tudta használni a hazai pálya adta lehetőséget, ezért összesítésben 1-1-re állt a derbi. A bizakodóbbak a mieink voltak, akik már az első meccsen is jól játszottak, bár helyzeteiket kihagyták (1-3), viszont a másodikon jó százalékban értékesítették lehetőségeiket (4-1). Most ezt szerették volna folytatni, míg a hazaiak abban bíztak, hogy kulcsjátékosai jó napot fognak kifogni. Két Rigó-védéssel, majd egy Horváth távoli lövéssel indult a meccs, melynek kezdetén mindekét fél nagy lendülettel kezdett. Melo tesztelte kapusunkat, melyet követően Németh Péter cseles lövését védte bravúrral Matyi. A hatodik perc elején egy hazai távoli löketet tolt a mezőnybe látványos mozdulattal Rigó, míg Melo az oldalhálót találta el. A nagy iram és a rengeteg helyzet miatt rendkívül izgalmas volt az első kilenc perc, majd kissé visszavették a tempót a csapatok. Drót meglepő módon durrantott jócskán kapu mellé, melyre Hosszú válasza érkezett, aki kiváló labdaszerzés után vállalta el a lehetőséget, melyet Matyi vetődve hárított. Fridrich előretöréséből is megszerezhettük volna a vezetést, a hazai hálóőr azonban kapujából kifutva védett, csakúgy, mint egy perccel később Fekete helyzeténél. Ami azonban akkor nem sikerült, egy bedobás kombináció végén igen. A bedobott labdát parádésan vágta a hazai kapuba a születésnapját ünneplő Pál Dávid (0-1).

Az előnyt megtartani nem sikerült, hiszen a 15. perc legelején Öreglaki, teljesen kisodródott helyzetből Rigó lábai között gurította a labdát a hálóba (1-1), mely után őt Rigó váltotta a kapunkban. Fekete szinte azonnal visszavette az előnyt, akinek emelését egy visszafutó védő emelte ki a gólvonalról, majd Németh remekül helyezett lapos lövését tolta szögletre Matyi. Rigó lábbal hárított egy hazai bal oldali akció végén, míg a túloldalon Hosszú hatalmas helyzetben pörgette a kapufa mellé a labdát. Rengeteg lehetőséget dolgozott ki a Dunaferr az első félidőben, de azokból csupán egyet sikerült értékesíteni, így a döntés a második játékrészre maradt.

Azt azonban remek góllal kezdtük! Hosszú Ádám átadását pazar mozdulattal terelte a kapuba Fekete Róbert (1-2), amely az év egyik legszebb találata volt. A középkezdés után Rigó védte Melo távoli lövését, majd két perccel ezt követően kettőre nőtt az előnyünk. Hosszú Ádám iramodott meg az oldalvonal mellett, aki a kapujából kimozduló Matyi mellett tekerte be a labdát a hosszú felső sarokba (1-3). Drót használta ki klasszishoz méltón, hogy nem vették őt elég komolyan a védőink (2-3), mellyel újra nyílt lett a csata. Ezzel együtt komolyabb páros ütközetek is kialakultak, melyek egyikének a végén Horváth kapott sárga lapot, aki a következő percben akár két gólt szerezhetett volna, de a hazai blokkok jól működtek.Matyi parádézott a hazai kapuban, aki szabadrúgást hárított, majd Fekete kisodródott helyzetben nem találta el az üresen maradt kaput.

Fotók:DO-archív

Fridrich is besárgult, majd Dróth bal oldali szabadrúgását tolta oldalvonalon túlra Rigó. Hosszú reklamálásért kapott sárgát a félidő közepén, Melo pedig közvetlen közelről nem tudott egyenlíteni, melyet követően az indulatokat nem tudták fékezni a fiúk, akik mindkét oldalon gyorsan eljutottak a 4-4 szabálytalanságig. Hosszú szólója végén védett lábbal Matyi, aki a léc alól is kitornázta Ádám bombáját. Hét perccel a vége előtt Fekete hiába vitte többször az őrületbe a hazai védőket, a labdát csak nem tudta begurítani a kapuba. Félő volt, hogy a rengeteg kimaradt lehetőség megbosszulja magát, főként akkor, amikor a vége előtt 4 perccel kapusukat mezőnyjátékosra cserélték a szombathelyiek. Hosszú lőtte telibe egy kontra végén a felső kapufát, majd az ellentámadás végén Vidák kapusunk lábai között gurított a hálóba (3-3). És ez nem volt elég, hiszen Dróth elemi erővel ellőtt labdával vette be kapunkat (4-3), ezzel megfordítva az állást. Ettől kezdve nekünk kellett rizikót felvállalnunk a kapuslevitellel, hiszen mindenáron gólt kellett szereznünk, de az utolsó másodpercben Melo üres kapus találata végleg eldöntötte a bronzérem sorsát (5-3).

Takó Csaba: - A három összecsapás után nehéz feldolgozni, és nehéz szavakat találni amiatt, hogy nem a miénk lett a bronzérem, bár a mai mérkőzésen több hátráltató tényező is volt. Nehéz feldolgozni a vereséget, főként, ha az tétmérkőzésen történik. Véleményem szerint mindhárom összecsapáson felülmúltuk az ellenfelet játékban, de eredményességben nem. Mivel ezt a játékot gólra játsszák, melyből a Haladás többet szerzett, így most nekik kell gratulálnunk. Nekünk azonban fel kell emelnünk a fejünket, és készülnünk a következő bajnokságra. Mi egy mentálisan erős társaság vagyunk, akiknek jót tesz, ha téttel bíró meccsen kell játszanunk. Így a bajnokság végén játszottunk jobban, amely az elvégzett munkának köszönhető. A szezon végére megmutatta a csapat a valós tudását, igazi arcát, így nagyon szomorú vagyok, hogy ezt éremmel nem tudtuk megkoronázni.

 

SWIETELSKY HALADÁS VSE-DUNAFERR DUE RENALPIN FC 5-3 (1-1)

Játékvezetők: Gál Péter, Juhász Dávid, Apkó Tamás

SWIETELSKY HALADÁS VSE: Matyi Benjámin – Márkus Gábor, Melo José Michel 1, Dróth Zoltán 2, Bencsik Roland. Cserejátékosok: Gyimesi Máté Ármin és Sásdi Bálint – Sipos Gergő, Öreglaki Norbert 1, Horváth Péter, Németh Péter, De Sousa Santos Andersson Michel, Vidák Balázs 1. Vezetőedző: Turzó József

DUNAFERR DUE RENALPIN FC: Rigó László – Horváth Norbert, Németh Péter, Fekete Róbert 1, Hosszú Ádám 1. Cserejátékosok: Reveland Zoltán és Cseresnyés Alex – Oroszi László Krisztián, Schrancz Balázs, Szabó Tibor, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Pál Patrik 1, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Takó Csaba 

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő