Könyvtér a könyvtárban
Első alkalommal rendeztek volna rendhagyó könyvheti ünnepséget a Városháza téren, de a nagy eső miatt a könyvtárban várták az érdeklődőket az egész napos programra.
Az időjárás keresztülhúzta a számításokat szombaton, hiszen az eredeti tervekkel ellentétben nem sikerült a Városháza téren megtartani az első Könyvtár - Könyvhét - Könyvtér elnevezésű egész napos programot. Kétségbe azonban nem kellett esni, a rendezvény lebonyolítását házon belül megoldották és a József Attila Könyvtárban várták az érdeklődő fiatalokat és családokat már délelőtt tíz órától. Szerencsére az utolsó pillanatban jött változás a helyszínen kívül semmit sem érintett, így minden előre meghirdetett programot meg tudtak tartani a könyvtár épületében.
Először a Cimbora klub mesés-verses-zenés-énekes műsora kezdődött el tíz óra után, majd a Papírszínház Lázár Ervin előadása. A délelőtt folyamán még a Jószolgálati Otthon ellátottjai is különleges műsorral készültek, majd délután érkeztek többek közt a Violin Művészeti Iskola középiskolás színjátszói, valamint Polgár Lilla, Farkas Erik és Gasparik Gábor színészek. A programok alatt kézműves foglalkozás is várta a kicsiket.
A rovat további hírei: Kultúra
Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban
2025. okt. 02.
Az intézményben szeptember végén új időszaki kiállítás nyílt, és persze nem maradt el a hagyományos programokkal egybekötött konferencia sem. A városvezetés részéről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látogatott el a Magyar Papírmúzeum rendezvényére.
Száz százalék techno a római kőtárban
2025. okt. 02.
Nem mindennapi kezdeményezés helyszíne lesz az ókori Intercisa emlékeit őrző bázis szombaton: két dunaújvárosi fiatal szervez techno-estet a kőtárba! A program nyitott, mindenkit szeretettel látnak!
DSTV: új tárlat a zeneiskolában
2025. okt. 02.
Folytatódott a kamarakiállítások sora a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei dr. Barna Erzsébet műveiből láthatnak válogatást, az összeállításban az alkotói hitvallásra is fény derül. Hangkép.
Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"
2025. szep. 30.
Rendhagyó dunaújvárosi vonatkozással bír a XV. Ötvösművészeti Biennálé – a fővárosi Klebersberg Kultúrkúriában múlt csütörtök óta látható seregszemlén vesz búcsút évtizedes pályájától Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész.
Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!
2025. szep. 29.
Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!
Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 26.
Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten
2025. szep. 26.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.









