A tudás és a munka eredménye
Több, mint kétszáz hallgató tett sikeres záróvizsgát a tanév végén a Dunaújvárosi Egyetemen. A péntek délelőtti diplomaátadó után már a munka világában kell helyt állniuk.
Büszke szülők, hozzátartozók, barátok érkeztek Dunaújvárosba, hogy együtt ünnepeljék a végzősökkel a diploma átvételét. Ezúttal több, mint kétszáz hallgató tett sikeres záróvizsgát. A diplomaátadón jelen volt dr. Galambos Dénes, aki a napokban vehette át új megbízását Orbán Viktor miniszterelnöktől és már nem csak a Dunaújvárosi Egyetem docenseként, hanem Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosaként is jelen volt, feladatainak része pedig, hogy Paks 2. kapcsán összehangolja a tárca nélküli miniszter és a Dunaújvárosi Egyetem közötti együttműködést.
Cserna Gábor polgármester mellett helyet foglalt az egyetem rektora, dr. András István is, aki elsőként köszöntötte a végzős hallgatókat. Mint mondta, a 212 sikeres záróvizsgából 133 oklevelet is kioszthattak azoknak, akik teljesítették a nyelvvizsgát és a diploma feltételeit. Köztük volt 33 külföldi hallgató is, akik főként a gazdaságtudomány és a kommunikáció szakokon végezték el a képzést. A rektor szerint családi, vidéki és állami oktatási intézményként fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a hallgatókra, aminek egyik alappillére a hat éve működő HASIT projekt. A programnak köszönhetően a hallgatói lemorzsolódás csökkentésében kivételesen jól teljesítenek országos szinten és rendkívül alacsony azoknak a száma, akik idő előtt elhagyják az egyetemet. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy szoros együttműködéseket alakítottak ki a helyi középiskolákkal, akikkel közösen szerveznek konferenciákat, tanulmányi versenyeket. Kiemelte a duális képzés bővítését is a térség legfontosabb vállalataival, mint a MÁV, a Paksi atomerőmű, a Hankook, a Dunaferr és a Hamburger Hungária, melynek vezetői mind helyet foglaltak a diplomaátadó ünnepségen. A jövőben dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztosként segítheti a paksi együttműködéseket és a folyamatban lévő innovációkat is. Ezen kívül a rektor fontosnak tartja, hogy továbbra is támogassák a hallgatókat abban, hogy sikeresen integrálódjanak a munka világába, ezért tovább bővítik a tanórán kívüli képzéseket is. A végzősökhöz fordulva elmondta, reméli, sok kedves emléket gyűjtöttek a városban és a megérdemelt pihenés után új kihívásokat keresnek és soha nem hagyják abba a tanulást, fejlődést.
A rektori megnyitó után a eskü letétele következett, majd a hallgatók átvehették diplomájukat. A friss diplomásokat városunk polgármestere, Cserna Gábor köszöntötte. Mint mondta, az egy hete véget ért, a város és az egyetem által közösen szervezett tizedik DUDIK fesztivál a legjobb példája annak, hogy a város mindig az egyetem mellé állt és támogatja a fiatalokat. Szerinte a diplomaátadó ünnepség minden felsőoktatási intézmény legnagyobb ünnepsége, hiszen ilyenkor a világ minden tájáról érkezett hallgatók átvehetik a diplomát, amit kemény munka árán szereztek meg. A diploma birtoklásában a legfontosabb dolog pedig a munka és a tudás, ami benne van. A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszer Magyarországon, közel áll Dunaújváros szívéhez is, hiszen a város megítélése nagyrészt itt zajlik, azokon a hallgatókon keresztül, akik megismerkednek az itt élőkkel. Ez igaz a külföldi hallgatókra is, akik közel kétszázötvenen vannak most nálunk. Az egyetem vezetésének gratulált a közelmúltban elért rangos elismerésekhez és díjakhoz, amivel kapcsolatban reméli, továbbra is segítik a fiatalokat szakmai tudásukkal, hiszen szakemberek nélkül nem lehet előre lépni. A most diplomát szerző fiataloknak pedig hatalmas lett a felelősségük, mint mondta, Magyarország és Európa jövője múlhat rajtuk, hiszen értelmiséginek lenni nem csak magánügy, hanem sokkal inkább közügy.
A rovat további hírei: Oktatás
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.