Barbi, a vakság és a delfinek

Első osztályba járt, amikor kiderült, hogy agydaganata van. A műtét sikerült, de a látását már nem tudták megmenteni. Az őt egyedül nevelő édesanyja néhány évre rá meghalt. Csak a nagymamája maradt, de már őt is elvesztette.  Van egy nővére, de hát ő is éli és élni szeretné a saját életét, így akárhogy is nézzük, de Barbi a világban nagyon, de nagyon egyedül van.

Az összefogás sikerült…

Már két éve nem találkoztunk. Ég a bőr a képemen, de ő nem érzékelteti, hogy én is azok sorába tartozom, aki csak időnként jelennek meg az életében, aztán eltűnnek. Csak egy-egy félmondatában van egy enyhe számonkérés.

Mert ezelőtt két évvel még – hozzám hasonlóan - nagyon sokan voltak körülötte. Jótékonycélú rendezvényeket szerveztek, hogy hozzájuthasson és be tudjon költözni a nagymamájától megörökölt lakásába. Pákozdi Gabriella, volt tanítónője állt az ügy élére, aki nem sajnálva időt és fáradságot segített a lánynak, hogy legyen annyi pénz, hogy kivásárolják a többi örököstől, és felújíthassák a fiatal lánynak a lakást. Egy „Bartóknyi” közönség volt a jótékonycélú gálán, de az előadáson kívül is nagyon sokan, sokféleképpen segítettek… Eltelt két év azóta, hogy a beköltözhetett a lakásba. Most örömmel mutogatja nekem, mi hol és hogyan van.

„Ezt a konyhapultot Robi intézte, talált egy olyan vállalkozót, aki pont annyiért megcsinálta nekem, mint amennyi pénzem volt. Az asztal a nagymamámtól van. A csempe-csík a polgármester bácsi jóvoltából lehetett meg, nagyon szerettem volna, ha az ujjamnak is lenne a lakásban valami szép. A laminált padló is a város ajándéka.  A kád és a mosdó egy szegedi bácsi felajánlása, a polcot Gabi néni választotta a fürdőbe. A szobában anyu szekrénye mellett én gyűjtöttem össze egy igazi emeletes ágyra valót, nem olyan rég lett meg. Alatta kihúzható asztal is van.”

Kicsit értetlenkedem azon, hogy egy vaklány miért vágyik emeletes ágyra, de aztán megértem, ahogy megmutatja, hogy hogyan mászik fel rá, hogy talán éppen ezért… mert ez az ágy elsősorban a látóknak van… Mint ahogy az előszobaszekrény tükréhez is ragaszkodott, hogy mielőtt kimegy az utcára meg tudja benne magát „nézni”…

Tudják, hogy van ez, az álmaink határtalanok és a korlátok bennünk vannak. Most, hogy leírtam, tiszta mátrixosnak hangzik, de azért igaz… Barbi élni akar, pontosan úgy mintha nem lennének korlátai… Pedig…

Emberek, akik megmaradtak

- Na, most már annyi mindent kérdeztél, már én is beszélhetek? – vág a saját szavába, hiszen eddig is csak ő beszélt, de amikor erre figyelmeztetem, csak nevetünk rajta, én pedig „tovább faggatom”…

- Mennyiből élsz, hogy gyűjteni tudsz?

- Van 75000 forint jövedelmem, abból el szoktam havonta költeni a rezsin kívül ételre, ruhára, tisztálkodási szerre 15000 forintot. Ami marad, az gyűlik össze. Ebből lett az ágy is. Korábban tudtam kerámiákat készíteni a vakok intézetében lévő műhelyben, s ezek eladásából is volt egy kis pénzem, de a műhely megszűnt… De van még egy csomó kerámiám, csak persze nem tudjuk Pestről csak apránként hazahozni.

A mi be néhány ember tartozik. Gabi néni, aki most is rajta tartja a szemét, Kriszta, aki önként, szívességből jön segíteni, takarítani. Most is munka után mosta le az összes ablakok és mosta ki a függönyöket. Zsanett, akinek a keze sérült, így pompásan kiegészítik egymást.  Barbinak van keze, neki pedig szeme. El szoktak menni, vásárolni, akkor Zsani elmeséli Barbinak, hogyan néz ki az, amit a kezében tart, s ha tapintás és a leírás pozitív eredménnyel jár, s kell is az a valami valamire, akkor jöhet a vásárlás. Egy tároló doboz az egyik ilyen szerzemény a közelmúltból. De hát Zsaninak is van saját élete és számos dolga. S időnként eljön hozzá Timi Szarvasról, aki szintén vak, a barátságuk a vakok intézetében köttetett. Közösen filmeznek, facebookoznak… Most van egy segítője, aki főzni tanítja villanytűzhelyen, ő is vak, s kéthetente jön oktatásra. Holnap sajtos stanglit sütnek. Sétálni macerás, mert csak néhány utat tanult még meg az új lakhelyétől, így elég nehezen közlekedik. Az ebédet ingyen kapja (hetente öt nap), ha nála van Timi, beosztják egymás között. Pontosan elmeséli, hogy egy 900 forintos pizzát négyfele vágva két étkezésre be lehet kettőjüknek osztani. De semmi önsajnálat nincs a hangjában, gyakorlatilag mindene van.

Majdnem…

- Tudod, mi lenne jó? Ha időnként eszébe jutnék annak a nagyon sok ember valamelyikének. Hogy figyelj, elkísérnénk a strandra, vagy a Parázsvarázsra, vagy egy boltba, hogy bevásárolj… Vagy segítenénk neked, hogy új útvonalakat tanulhass meg… Jó, igazad van, én is kérhetnék, de tudod, olyan jó lenne, ha időnként csak rám telefonálnának, hogy vagy? Tudod milyen szörnyű a karácsony? Tavaly Zsanival elvittünk egy hétgyermekes szegény családnak négy hátizsák ajándékot, kis műsorral is készültünk. Nagyon jó volt, hogy adhattunk, hogy szerethettünk… hogy mi lesz a nyáron? Elmegyünk most egy kerámiatáborba három napra, ez 20 ezer forintba kerül. Tavaly jutott pénzem egy 10 napos táborra is, ahol annyira jó volt, sárkányhajóba ültünk, lovakat simogathattam, rengeteg program volt, és degeszre is ehettük magunkat, de ez 50 ezer forint, nem hiszem, hogy erre most futja, mert tudod, az emeletes ágy. És te annyi embert ismersz… tudod, mire vágyok?

- Tudom... Már annyiszor mondtad… Úszni… Úszni  egy delfinnel. De mindent én sem tudok elintézni, nem lenne jó helyette, mondjuk egy fóka? 

- Fekete Györgyi -