Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Beindult a fesztivál

Kultúra
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. jún. 15., 09:34

Túl vagyunk a DUDIK felénél és az biztos, hogy nem a csütörtöki számított a legerősebb napnak a négy közül, de a látogatók nem csalódtak, megkapták az igazi fesztiválérzést.

Nem okozott csalódást a Bagossy Brothers Company azoknak, akik úgy döntöttek, hogy korán érkeznek a DUDIK-ra. A csapat először járt városunkban, de reméljük, nem utoljára, mert rendkívül kellemes zenét játszanak és egyértelmű, hogy a nyári szabadtéri koncertekhez illenek a legjobban. Nagy kár, hogy a hűvös időjárás sokaknak elvette a kedvét és lemaradtak róla. Nem úgy a Kowalsky meg a Vega koncertjéről, aminek kezdetére egy csapásra megtelt a tér, a rövid koncert pedig nekik kedvezett, mert így szinte csak a slágereiket játszották, a lelkes közönség pedig éppen ezt is szerette volna. Persze a közönségnek mindig igaza van, de mégis fájdalmas volt nézni, ahogy megfeleződött a tömeg a Fish! koncertjére, akik talán az első olyan zenekar volt a két nap alatt, amelyik valódi fesztiválzenét játszott. Pörgös pop-punk dalok váltották egymást, nagy volt a lendület és jó volt a hangulat, éppen csak a lelkes tömeg maradt el, ami teljesen szétszéledt a fesztivál területén. A nagyszínpad programjai után a kisebb helyszíneken indult be igazán a buli, éjféltől az AB/CD kezdett rá, fél egytől pedig Pixa pörgette a zenéket a Party Arénában, de sajnos olyan átlagos szettet hozott magával, hogy tulajdonképpen akárki más is megnyomhatta volna a play gombot a DJ pult mögött, senkinek nem tűnt volna fel a különbség.

Az első két nap kezdése inkább a ráhangolódásról szólt, de ennek ma vége, mivel a Supernem abszolút nem az a csendes ülős zenekar, de jobb is, mivel kell a lendület a folytatásra. Kilenckor a Tankcsapda érkezik és lép fel valószínűleg jóval több néző előtt, mint az első két nap bármelyik zenekara. A stílusváltásról a Vad Fruttik gondoskodik, folytatva a lendületet. Éjféltől a Hollywood Rose csap bele, fél egytől pedig a Stereo Palma gondoskodik a buliról a Party Arénában, ahol korábban a VB első rangadóját, a Spanyolország - Portugália meccset is megnézhettük.

2. Galéria
DUDIK
koncertek
fesztivál
Dunaújváros

facebook megosztás

Lepörgött a második nap is a DUDIK-on. Az időjárás morcosabb volt, mint előző nap, de a fesztiválozókat, bulizni vágyókat ez sem fékezte meg. Neves bandák játszottak a színpadon, itt volt a Kowalsky meg a Vega, a Fish, hazai vonalról a Rock Box, aztán még a Jolly Jackers és az AB/CD is. Mindenki keresse meg magát a képeken, este folytatás.

Ónodi Zoltán
DUDIK 2018 - Második nap - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2018. jún. 15.

A rovat további hírei: Kultúra

"Fű-fa zöld" – kiállítással kezdődik a jubileumi év a zeneiskolában

2023. szep. 11.

Jubileumi tanévet kezdett, alapítása 70. évfordulóját ünnepli a Sándor Frigyes Zeneiskola: az eseménysorozat első állomása Kelemen Marián Éva kiállításának megnyitója lesz – kedden délután.

Fúvósokkal folytatódik a Zenélő Cukrászda

2023. szep. 06.

Az évadnyitó eseményen a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak és diákjainak mini koncertje várja a közönséget – a bemutató pénteken kora este kezdődik!

Szélesre tárta kapuját, színes programmal csalogatott a KönyvTér (galériával)

2023. szep. 04.

A Városháza térre várta a kultúra szerelmeseit a József Attila Könyvtár múlt szombaton: a KönyvTér kitelepülése gazdag kínálattal csalogatott – igaz, a tikkasztó kánikula rányomta a bélyegét a program első felére.

És akkor bevágtatott a térre a ló nélküli lovas

2023. szep. 01.

Nem, nem egy Bödőcs-országjelentés részletét tettem a címbe, drága böngészők: a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) csodás programjáról olvashatnak!

Tíz éve tolja, nagyon készül a KönyvTér bulijára is a Névtelen Utca zenekar

Tíz éve tolja, nagyon készül a KönyvTér bulijára is a Névtelen Utca zenekar

2023. szep. 01.

A műfajok, stílusok közötti átjárás, vidám, életigenlő alapbeállítás – a KönyvTér sokadalmának fináléjaként lép közönség elé a Névtelen Utca a Városháza téren szombaton este. Portré.

DSTV: bábbal készülnek a Bartókban

DSTV: bábbal készülnek a Bartókban

2023. aug. 31.

Újabb önálló bemutató előkészületeiről tudósít a Bartók Kamaraszínházból a DSTV összeállítása. Az intézmény székely népmese nyomán viszi színre a Pávatoll című bábelőadást – a játék első olvasópróbáját a napokban tartották. Hangkép.

Újra csalogat a KönyvTér népes forgataga!

2023. aug. 30.

Könyvbarát sokadalom, sok-sok játék, muzsika – mindez ezúttal színpad nélkül, de hamisítatlan vásártéri hangulattal: újra megrendezi KönyvTér elnevezésű kavalkádját a József Attila Könyvtár – a program helyszíne a Városháza tér lesz szombaton.
 
  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő