Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap) 12:04 - Várkonyi Balázs

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok. 

A hátulra szorultak közt több ismerős, egyikük az elkódorgó pici gyerekeit hajkurássza, a körülállók mosolya kíséri reménytelen küzdelmét, felesége a kislányát dajkálja, domborodó pocakja mutatja, hogy a hatodik után újabb kicsivel gyarapodik hamarosan a család.

Az olvasmány szavai hangzanak, amikor újabb taggal gyarapodik az állóhely: borostás fickó jön, mi ez a csődület – kérdi egy férfitől, láthatóan ismerik egymást, a másik zavartan néz, úgy tűnik, nehéz ismeretség ez számára. Annyi kihallik válasából: mi van, csak nem megtértél? Ja, ja, egy időre! – mondja a borostás és gúnyosan röhögni kezd. Idős asszony megrovóan ránéz, ő még egy ideig bámul körbe, majd kisunnyog, elhagyja a nem-megtérése színhelyét. Egy profán történet jutott róla eszembe. Cinkoffer bácsiról szól, megörökítettem anno, néhány mondata máig dereng. Megnéztem otthon, íme…

„Cinkoffer bácsi megtért. Már régen tért meg a Cinkoffer bácsi, még ’56 októberében, akkor hallottuk a hírt mi, kölykök a nagyoktól. Csodálkoztunk fenemód, mert korábban ő, ahogy apám nevezte: a vad bolsevik a lehetséges megtérésnek a legparányibb jelét nem mutatta. Csak élte a maga buzgó bolsevikéletét. A kisvárosban ő hatalom volt. Cinkoffer bácsi – nem egészen így hívták, csak mi, kölykök csavartunk egyet a nevén – minden előjel nélküli megtérése nagyon rövid lejáratú volt. Épp csak november negyedikéig tartott, de mit tegyünk, egy megtért bárány mégiscsak érték a nyájban, nem? Legfeljebb a novemberi rovancsolásnál már máshova sorolják. Mármost hogy a C. bá’ – randa név, minek annyit ismételni – a szűk két hét után visszabolsevikosodott, még ádázabb üldözője lett mindenféle szabadságeszmének, polgári csökevénynek, meg a klerikalizmusnak, az imperia­lizmusnak, s hogy még mi mindennek, csak ő lenne a megmondhatója, ő járta ki a marxizmus-leninizmus esti iskolát.”

A bizarr történet legutóbb a választáskor jutott eszembe. Szakmai kíváncsiság hajtott, hogy megnézzem, az egyébként templomba nem járók közül kik vesznek ezúttal pofafürdőt.  A korábban kezdődött mise után mentem egy későbbire. Meglepetésemre egy közéleti figura itt is, ott is megfordult. És áldozott. Itt is, meg ott is. Mutatványa nem sokat hozott, esélye se volt a megválasztásra.

Ez jutott eszembe ott, akkor, a nagytemplomban, ahol az egyházi iskolába-óvodába járó ezer gyermek évzáró szentmiséje zajlott, akik a szertartás előtt a templomtéren a Te Deum szavakat formázva élőképen mutatták meg hitvallásukat, üzenve tán azoknak is, akik statisztikai adatokat vizslatva latolgatják, mennyire vallásos az évezrede vallásos nemzet. Amelynek természetesen minden nem hívő is szerves része, a masszív ateizmusát egykor két hétre fölfüggesztő Cinkoffer bácsi is, ha él még egyáltalán.

A rovat további hírei: Napraszóló

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra.