Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap) 12:04 - Várkonyi Balázs

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok. 

A hátulra szorultak közt több ismerős, egyikük az elkódorgó pici gyerekeit hajkurássza, a körülállók mosolya kíséri reménytelen küzdelmét, felesége a kislányát dajkálja, domborodó pocakja mutatja, hogy a hatodik után újabb kicsivel gyarapodik hamarosan a család.

Az olvasmány szavai hangzanak, amikor újabb taggal gyarapodik az állóhely: borostás fickó jön, mi ez a csődület – kérdi egy férfitől, láthatóan ismerik egymást, a másik zavartan néz, úgy tűnik, nehéz ismeretség ez számára. Annyi kihallik válasából: mi van, csak nem megtértél? Ja, ja, egy időre! – mondja a borostás és gúnyosan röhögni kezd. Idős asszony megrovóan ránéz, ő még egy ideig bámul körbe, majd kisunnyog, elhagyja a nem-megtérése színhelyét. Egy profán történet jutott róla eszembe. Cinkoffer bácsiról szól, megörökítettem anno, néhány mondata máig dereng. Megnéztem otthon, íme…

„Cinkoffer bácsi megtért. Már régen tért meg a Cinkoffer bácsi, még ’56 októberében, akkor hallottuk a hírt mi, kölykök a nagyoktól. Csodálkoztunk fenemód, mert korábban ő, ahogy apám nevezte: a vad bolsevik a lehetséges megtérésnek a legparányibb jelét nem mutatta. Csak élte a maga buzgó bolsevikéletét. A kisvárosban ő hatalom volt. Cinkoffer bácsi – nem egészen így hívták, csak mi, kölykök csavartunk egyet a nevén – minden előjel nélküli megtérése nagyon rövid lejáratú volt. Épp csak november negyedikéig tartott, de mit tegyünk, egy megtért bárány mégiscsak érték a nyájban, nem? Legfeljebb a novemberi rovancsolásnál már máshova sorolják. Mármost hogy a C. bá’ – randa név, minek annyit ismételni – a szűk két hét után visszabolsevikosodott, még ádázabb üldözője lett mindenféle szabadságeszmének, polgári csökevénynek, meg a klerikalizmusnak, az imperia­lizmusnak, s hogy még mi mindennek, csak ő lenne a megmondhatója, ő járta ki a marxizmus-leninizmus esti iskolát.”

A bizarr történet legutóbb a választáskor jutott eszembe. Szakmai kíváncsiság hajtott, hogy megnézzem, az egyébként templomba nem járók közül kik vesznek ezúttal pofafürdőt.  A korábban kezdődött mise után mentem egy későbbire. Meglepetésemre egy közéleti figura itt is, ott is megfordult. És áldozott. Itt is, meg ott is. Mutatványa nem sokat hozott, esélye se volt a megválasztásra.

Ez jutott eszembe ott, akkor, a nagytemplomban, ahol az egyházi iskolába-óvodába járó ezer gyermek évzáró szentmiséje zajlott, akik a szertartás előtt a templomtéren a Te Deum szavakat formázva élőképen mutatták meg hitvallásukat, üzenve tán azoknak is, akik statisztikai adatokat vizslatva latolgatják, mennyire vallásos az évezrede vallásos nemzet. Amelynek természetesen minden nem hívő is szerves része, a masszív ateizmusát egykor két hétre fölfüggesztő Cinkoffer bácsi is, ha él még egyáltalán.

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!