Emlékezzünk együtt!
A trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Az önkormányzat ma 16 órakor megemlékezést tart az evangélikus templomban, majd utána koszorúzás következik a templomkertben.
A tragikus sorsdöntésre való emlékezésnek fontos célja, hogy tudatosítsuk a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását. Az önkormányzat ezen a napon 16 órakor megemlékezést tart az evangélikus templomban, majd utána koszorúzás következik a templomkertben. Az ünnepségen Cserna Gábor polgármester mond beszédet. A Dunaújvárosi Vegyeskar műsora után Stermeczki András evangélikus lelkész fog beszélni. Ezt követően Klép Tamás előadásában Máté Péter: Ez itt az én hazám című, és az Ismerős Arcok: Nélküled című dalát hallhatja az emlékező közönség, majd Csadi Zoltán színművész Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét adja elő. A templomi megemlékezést a Székely Himnusz közös eléneklése zárja, majd átsétálva a templom kertjébe a pártok, intézmények és szervezetek vezetői elhelyezik koszorúikat az emlékműnél.
A rovat további hírei: Közélet
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.









