Evangélikus nindzsa az oltár mögül
A TV2 egyik nagysikerű műsora a Ninja Warrior, amely idén új részekkel jelentkezik. Nem egy mindennapi versenyzőt láthatunk majd a képernyőn, városunk evangélikus lelkésze, Stermeczki András is megméreti magát az igen nehéz akadálypályán.
A kereskedelmi csatorna nemrég egy riportfilmet is forgatott a lelkészről.
- Körülbelül háromezer jelentkező volt, közülük nagyjából 250-300 indulót választottak ki, akik adásba is kerülhetnek és indulhatnak a versenyen. Nem rég egy riportfilmet is felvettek, abban Dunaújvárost is próbáltam népszerűsíteni, mivel nem csak a templomnál forgattak velem, hanem a Duna-parton az edzőparknál és több más helyszínen is.
A megmérettetés komoly fizikai erőnlétet igényel a versenyzőktől. Talán sokan nem tudják, de Stermeczki András rengeteget fut, túl van már három maratonon, és ahová csak teheti, biciklivel megy. Mint mondta, fejben is ott kell lennie a versenyzőnek, nem szabad lebecsülni az akadályokat. Bár szeret sportolni, de nem tartja magát rutinosnak.
- Az a célom, hogy pár akadályon túljussak és egy jót játsszak. Három selejtező van, szeretnék minél tovább jutni, de a lényeg, hogy férfiasan essek ki és ne valamilyen banális hiba miatt. Persze, ez benne van a pakliban, hiszen tornászok, street workout versenyzők is bármikor kipottyanhatnak a pályán, szóval inkább imádkozom a jó eredményért, abban jó vagyok.
A rovat további hírei: Mozaik
Hűvös reggelek, változékony napok
2025. szep. 29.
Egyértelműen őszies marad térségünk időjárása a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Ráadásul reggelente kifejezetten hideg idő várható, a hét második felében a szélvédett helyeken simán fagyhat is hajnalra.
Egy este, amit nem akarsz kihagyni
2025. szep. 29.
Vannak esték, melyek örökre belénk égnek – egy különleges pillanat, a kedvenc dalunk első akkordja, a színpad fényei, a tömeg morajlása. Egy koncert nem csupán zenehallgatás, hanem élmény, ami egyszerre mozgatja meg a testet és a lelket. (X)
DSTV: autók nélkül a környezetért
2025. szep. 28.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott „Európai Autómentes Nap” volt. Hangkép.
DSTV: önkéntes ikrek
2025. szep. 27.
Különleges véradás helyszíne volt az egyik áruház a közelmúltban. A véradók sorában két fiatal is ott volt – ez még nem érdekesség, az viszont az, hogy az önkéntesek ikrek. Az eseményen sokszoros véradót is köszönthettek, a különleges vendégek mellett is sokan segítettek három emberen. Hangkép.
Hogyan lesz olcsóbb a drágább kerítés?
2025. szep. 25.
"Olcsó húsnak híg a leve" – tartja a mondás, és ez sok esetben nyert már bizonyítást. Egyszerű a képlet: ha a silány minőséget választjuk, előbb megy tönkre, nagy lesz a karbantartási költsége, így végül többe kerül a leves, mint a hús. (X)
Természetközeli esküvői helyszín – amikor minden adott az önfeledt ünnepléshez
2025. szep. 24.
Manapság minden fiatal pár igyekszik úgy megválasztani az esküvője helyszínét, hogy az tökéletes legyen mind nekik, mind a vendégek számára. Egyre népszerűbbek a természetközeli esküvői helyszínek is, hiszen itt nagyobb létszámban is részt lehet venni. (X)
Újra megnyitja kapuját a Mondbach-kúria
2025. szep. 24.
Az őszies idő beköszöntével sem maradunk szabadidős programok nélkül, folytatódik a közösségi bázis nyílt alkalmainak sora; tárlatvezetés, valamint kézműves foglalkozás csalogatja a vendégeket a Mondbach-kúriába szombaton délután. Flyer a pontos menetrenddel, tételes kínálattal!