Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Gyerekeknek épít KRESZ-tanpályát a Hankook Dunaújvárosban

Közélet
Dunaújváros
Hankook

facebook megosztás

doszerk - 2018. jún. 27., 13:05

A „KÖSZ, Hankook!” önkéntes program keretein belül ezúttal a Március 15. téren található KRESZ-tanpálya felújítására invitálja az önkénteseket a Hankook Tire Magyarország Kft.

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2018-ban harmadik alkalommal indítja el a „Közösségi Összefogás a Szebbért”, azaz a „KÖSZ, Hankook!” önkéntes programját. A kezdeményezés célja, hogy az abroncsgyártó helyi partnerekkel és lakosokkal, valamint munkatársaival együtt tegye élhetőbbé és biztonságosabbá környezetét. Ebben az évben a vállalat a dunaújvárosi óvodás és iskolás gyerekek számára készülő KRESZ-pálya építéséhez várja önkéntesek jelentkezését.

2018-ban ismét elindul a "KÖSZ, Hankook!" program, amely része a vállalat 2012 óta működő átfogó társadalmi felelősségvállalás (CSR) stratégiájának, a Hankook Értékteremtő Programnak. A gumiabroncsgyártó a dunaújvárosi rendőrséggel és önkormányzattal közösen ezúttal a Március 15. téren lévő, szebb napokat látott KRESZ-tanpálya felújítására és kibővítésére invitálja a helyi önkénteseket, munkatársait és partnereit. Az összefogás célja egy olyan park létrehozása, ahol a gyermekek játékosan sajátíthatják el a felelős és biztonságos közlekedés alapjait. A lámpás kereszteződések, a körforgalmak és a vasúti átjáró-modellek között a gyermekek kerékpárral járhatják be a parkot, amely emellett friss külsőt is kap: a tervezett munkák része a padok átfestése, új virágládák elhelyezése és az útburkolat felújítása.

„Vállalatunk több mint egy évtizedes magyarországi jelenléte során mindig kiemelt figyelmet fordított a társadalmi felelősségvállalásra, különös tekintettel a gyerekek oktatására, ezen belül is a biztonságos közlekedés szabályainak elsajátítására. Az új tanpályával olyan környezetet szeretnénk teremteni számukra, ahol veszély nélkül gyakorolhatják a legfontosabb közlekedési helyzeteket. Külön öröm számunkra, hogy dunaújvárosi programunk résztvevőinek, valamint az együttműködő partnereknek a száma az évek során a többszörösére nőtt, ami jól mutatja, hogy a Hankook kezdeményezését mind munkatársaink, mind a helyi közösségek nagyra értékelik.” – mondta Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Önkéntesnek jelentkezni az alábbi oldalon tudnak az érdeklődők: http://www.koszhankook.hu/#onkentes

A „KÖSZ, Hankook! korábbi programjai során a vállalat önkéntesek segítségével szabadtéri edzőparkot hozott létre az Aranyvölgyi úton, felújították a Dunaújvárosi Tűzoltósállomás épületének egyes részeit, továbbá megszépítették a Dunaújvárosi Mentőállomást is. Az elmúlt évben pedig kutyaparkot építettek a Batsányi utca mögötti felső Duna-part füves területére, a kutyasétáltatók egyik kedvenc helyén.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: fontos adóügyi tudnivalók

DSTV: fontos adóügyi tudnivalók

2021. feb. 24.

Akinek még nincs elektronikus azonosítója, és nem is szeretne a digitalizáció útjára lépni, az idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól szja-bevallási tervezetének postázását, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép.

Szelektív edények – Újtelepen szállítanak

Szelektív edények – Újtelepen szállítanak

2021. feb. 23.

„Újtelepen minden más!” – teherautós segítségnyújtó akciót szervez a szelektív hulladékgyűjtő edények szállítására a Városvédők Újtelepért Egyesület. Mindenkinek segítenek, aki újtelepiként igényli a közreműködést!

Ülést tartott a Helyi Választási Bizottság

Ülést tartott a Helyi Választási Bizottság

2021. feb. 22.

Nyilvános ülést tartott a Helyi Választási Bizottság a Városházán még múlt pénteken, számolt be a város hivatalos oldala.

Dunai Kincses Kert: masszív siker most is

Dunai Kincses Kert: masszív siker most is

2021. feb. 21.

A közelgő tavasz jegyében szervezték meg a Dunai Kincses kert kavalkádját a Szalki-szigeten szombaton délután. Tökéletes program volt nézdegélőknek és vásárlóknak egyaránt – csak a sártenger jelentett akadályt. És tisztelettel jelentem, a világ összes lóvéja elkölthető egy helyen.

Várják a javaslatokat az ifjúsági díjra

Várják a javaslatokat az ifjúsági díjra

2021. feb. 21.

A "Dunaújváros Ifjúságáért" díjra tehetnek javaslatot a városlakók a város hivatalos oldalán megjelent felhívás szerint. A határidő március 20., további részletek a hajtás után.

Az új menetrend márciustól él – de még szükségesek finomhangolások

Az új menetrend márciustól él – de még szükségesek finomhangolások

2021. feb. 19.

Új autóbusz menetrend lép életbe március 1-jén – nem titkolt cél, hogy minél többen használják a közösségi közlekedést városunkban.
 

Alkotmánybírósági "nem" az önkormányzatok megsarcolására

Alkotmánybírósági "nem" az önkormányzatok megsarcolására

2021. feb. 19.

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint az államnak kompenzálnia kell az önkormányzatoktól elvont forrásokat – a testület egy gödi kereset nyomán döntött, de a verdikt hatással lehet a teljes önkormányzati szférára. Így a tegnap elfogadott dunaújvárosi büdzsére is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő