Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hat hét kézműveskedés

Mozaik
tábor
diákok
MMK
nyár
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. jún. 18., 18:16

Elindult az MMK bejárós kézműves tábora. A tábor alatt több kötött és még több kötetlen program várja a gyerekeket az udvaron és az épületben egyaránt.

Kellemes idő várta az első érkezőket az Munkásművelődési Központban hétfő reggel, ahol elindult a bejárós kézműves tábor. A hat hetes program során minden délelőtt a kézműves foglalkozások számítanak a legfontosabb programnak, de keddenként két agár kutyus is érkezik hozzájuk gazdijukkal, hogy a Száva mondja elnevezésű programon vegyenek részt.

Csütörtökönként az Esztrád színház műsora és meseelőadása fogadja majd őket, és minden nap délutánonként a klimatizált színházteremben kezdődnek a filmvetítések. A foglalkozásokon a Széchenyi gimi diákjai segítenek a gyerekeknek, akik az udvaron felállított sátorban kezdték el a kézműveskedést, míg a fiúk közül páran az új focikaput és a labdákat próbálták ki. A változatos programok egészen július végéig kitartanak majd.

A rovat további hírei: Mozaik

Heves zivatarok jöhetnek

Heves zivatarok jöhetnek

2017. júl. 07.

Kilenc megyére és a fővárosra másodfokú, nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre a heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Újabb áremelés

Újabb áremelés

2017. júl. 06.

Egy napja már emeltek, de péntektől újabb két forinttal drágul a benzin és a gázolaj literenkénti ára.

Partvédelem - nyár végére végeznek a munkálatokkal

Partvédelem - nyár végére végeznek a munkálatokkal

2017. júl. 04.

A szabadstrand medrébe vezetik a löszfalban kitermelt rétegvizet.

Napsütéses, meleg idő várható

Napsütéses, meleg idő várható

2017. júl. 04.

Sok napsütésre lehet számítani, s a hét közepére ismét többfelé meghaladja majd a 30 fokot hőmérséklet, s csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok.

Kanga tréning a gyerekekért

Kanga tréning a gyerekekért

2017. júl. 01.

A Kanga Training országos kezdeményezése nyomán Európa-szerte minden év júniusában több helyszínen is adománygyűjtő akciókat szerveznek. A dunaújvárosi csoport pénteken délután egy különleges villámcsődülettel igyekezett segíteni az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekeknek.

Jelentősen mérséklődik a hőség

Jelentősen mérséklődik a hőség

2017. jún. 30.

A hétvégén is folytatódik a szeles, változékony idő. A zivatarok mellett napsütés is várható, de július első napjaiban mérséklődik a hőség: vasárnap néhol már csak 21 Celsius-fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.

Hatalmas torlódásokra kell számítani

Hatalmas torlódásokra kell számítani

2017. jún. 30.

Várhatóan ezen a hétvégén is hatalmas forgalomra és akár torlódásokra kell számítani az autópályákon. A legnagyobb forgalom - ahogy nyáron lenni szokott - péntek délután is az M7-esen várható.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  2. Két vereség a megyei rivális ellen

  3. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  4. Miért népszerű a scrapbookozás?

  5. Egri előny a negyeddöntőben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő