Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig

Közélet
Cserni Béla
Duna
Dunaújváros
utazás

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. júl. 21., 11:34

Két és fél hónap alatt összesen közel háromezer kilométert tesznek meg a vízen a 63. Nemzetközi Dunatúra résztvevői, akik pénteken délután Dunaújvárosban kötöttek ki.

Régi hagyomány a kajakos Duna-túra, amin minden évben egyre többen vesznek részt azok mellett, akik semmi pénzért nem hagynák ki az élményt. A csapat június végén indult a német Ingolstadtból, kedden pedig átevezték Magyarország határát és megpihentek Esztergomban. Azóta Visegrád, Budapest és Százhalombatta is vendégül látta őket, pénteken pedig városunkba is megérkeztek. A 68. Nemzetközi Dunatúra résztvevőit többek közt Cserni Béla, a városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság elnöke fogadta a kempingben.

Mint mondta, a túrán közel százhúsz résztvevő evez, akik összesen tizenkét nemzetet képviselnek, ami mindenekelőtt a nemzetközi kapcsolatokat erősíti. Korábban a város másik szakaszán értek partot, de a kemping felújítása után egy olyan helyszínen tölthetik az estét és az éjszakát, ami mindannyiuk tetszését elnyerte. A csapat a bácskai rizseshúsból álló vacsora után meglátogatta a szabadstrandot és a Strandröplabda Magyar Bajnokság mérkőzéseit, majd pedig reggel folytatták útjukat, hogy  Paks, Baja és Mohács után elhagyják a magyar szakaszt.

A rovat további hírei: Közélet

A városrész ereje az intézményeiben van

A városrész ereje az intézményeiben van

2024. feb. 13.

Barta Endre a 4-es választókerület önkormányzati képviselője igyekszik folyamatosan kapcsolatot tartani, együtt élni a Római városrész lakóival – és ebben kiemelten fontos helyük van az intézményeknek is. 

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Pappné Grabant Ilona

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Pappné Grabant Ilona

2024. feb. 12.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, ezúttal már kilencedik részében Pappné Grabant Ilona mutatkozik be, és beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.
 

Helyben is sok kikapcsolódási lehetőséget ad a Technikum

Helyben is sok kikapcsolódási lehetőséget ad a Technikum

2024. feb. 11.

A Római városrész és Táborállás után a Technikumban folytatta a képviselővel közös bejárást Pintér Tamás polgármester. Mezei Zsolt, a körzet képviselője beszámolt az elmúlt évek eredményeiről, és felvázolta a jövőre vonatkozó terveit is.

DSTV: farsangi véradás az MMK-ban

DSTV: farsangi véradás az MMK-ban

2024. feb. 10.

Folytatta a tematikus alkalmak sorát a Magyar Vöröskereszt területi szervezete, derül ki a DSTV összegzéséből. A farsang jegyében szervezett véradás helyszíne ezúttal is a Munkásművelődési Központ volt, s nem maradtak el az ehhez illő díszek és ajándékok sem. Hangkép.

"Lakj jól, és az étkezés végeztével legyen üres a tányérod!"

"Lakj jól, és az étkezés végeztével legyen üres a tányérod!"

2024. feb. 09.

Hogy miért jó a svédasztalos választék az iskolai étkezdében? Van két bombabiztos válasz: egyrészt van választék, másfelől mindenki annyit eszik, amennyit akar.

Közmeghallgatás tartottak a Városházán a város szerepéről és lehetőségeiről (galériával)

Közmeghallgatás tartottak a Városházán a város szerepéről és lehetőségeiről (galériával)

2024. feb. 09.

A közmeghallgatás célja minden évben az, hogy a városvezetés beszámoljon a város polgárainak az elmúlt év legfontosabb feladatairól és eredményeiről. Így volt ez a Városháza dísztermében is szerdán délután.

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Barta Endre

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Barta Endre

2024. feb. 08.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, ezúttal már nyolcadik részében Barta Endre összegzi az elmúlt időszak eredményeit, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  2. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  3. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  4. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  5. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő