Az igazi sokk akkor érte az apát, amikor este belenézett fia füzetébe. Sorjáztak a mondatok, szabályosan követték egymást a betűk, balról jobbra, mint illik, de – Jesszusom!  Minden szó betűi fordított sorrendben követték egymást. Még a neve is csak visszafelé olvasva volt értelmezhető.

MI történt? Semmi különös – legalábbis abban az időben: egy régi vágású pedagógus a renitens dolgot nem tűrte, a ceruzát a gyermek bal kezéből a másikba tetette át. És a kisfiúval megfordult a világ. Akadt amúgy is elég baja az iskolával. Ő volt ugyanis az osztályban a legmagasabb. Tőle a társainál mindig többet vártak. Csakhogy nem törvényszerű, hogy a legnagyobb egyszersmind a legokosabb is. Ráadásul ő, a leginkább megtermett volt a legfiatalabb. Évvesztes osztálytársai szellemi fejlődésben jóval előtte jártak, nem csoda, hisz’ némelyiknek akár tizenegy hónap előnye is volt.

Nem lett éltanuló. De küzdött. Gimnáziumba került. Eredményei egyre javultak, végül külföldön diplomázott. Sikertörténet – gondolhatnánk. De nem. Egy szakmai téveszme okozta kudarc jóra fordulása mögött látnunk kell a valóságot: azt, hogy ez a fiatalember egész életében megszenvedi az átprogramozást. Ha balkezes marad, könnyebben jut el a céljáig. Így viszont az örök fékkel küzdhet, mert lélekben sosem lesz jobbkezes. Vajon hány százaléknyi lehet a sikerdeficit?

A jövendő kor gyerekeit fenyegető veszély viszont ennél sokkal nagyobb. Legalábbis, ha „begyűrűzik”, mint valamikor az olajár. Nem oly rég még feltűnést keltett, ma már tán azt sem keltene, hogy némely külföldi szaktekintély a gyermekkorban is természetes módon jelentkező férfi-nő szereposztásban látja azt, ami az egyenlőségeszmét veszélyezteti. Vagyis – ha a fiúk fiú, a lányok lány módjára viselkednek. Hát tényleg, nem borzasztó?!

Egy amerikai szociológus, a michigani egyetemi oktató Miss Gansen szerint a heteronormalitás – vagyis hogy mindkét nem képviselői természetesen viselkednek – „beszennyezi az óvodai nevelést”, negatívan befolyásolja a gyerekek nemi fejlődését. Eme logika szerint nem normális, ha a fiúk autóval, a lányok pedig babával játszanak. És a legnagyobb veszélyt a papás-mamás szerepjáték jelenti, abban végképp sérül a gyermekjog. Miss Gansen ugyanis alapos kutatómunkával arra az igazán megdöbbentő felfedezésre jutott, hogy a papás-mamásban a fiúk mindig a papát, a lányok mindig a mamát akarják játszani. Hát nem szörnyű szereptévesztés ez? A kutató sokszor próbálta rábírni a fiúkat, hogy legyen lányok, és viszont, de felsült. Ebből nem azt a tanulságot vonta le, hogy az elmélete egy nagy marhaság, hanem hogy mindenki hülye, csak ő az okos, mint Weöres Sándor versfigurája.

Ha igaza lenne, a mesének is vége lenne. És előbb-utóbb az emberiségnek is.