Beindult a zúzás a szigeten
Hivatalosan is elkezdődött az ország legnagyobb metal bulija, a Rockmaraton. Az első napon kapásból több világsztár is tiszteletét tette a színpadokon.
A nulladik napos bemelegítő után teljes gőzzel robog a rock-vonat, aminek gépházába a Prosectura gyújtott be végérvényesen kedden késő délután. Ezúttal már a nagyszínpad is ezerrel pörög, ott a Remorse és az Ektomorf hangolta a közönséget és tesztelte a hangfalakat, hogy biztosan működnek-e. Nagyon is működnek. Ez a hammerworld nagyszínpadon később is kiderült, amikor az első igazán nagy sztárcsapat is fellépett rá, az Overkill. A Rockmaraton idei tapasztalata, hogy az ír kocsmarock és a brit punk egyre népszerűbb és nagyobb teret nyer a programok közt. Erre kitűnő példa a The Toy Dolls, akik jó humorú, pörgős és nagyon szórakoztató egy órát prezentáltak a Barba Negra nagyszínpadon. A legnagyobb érdeklődés viszont a várva várt Cannibal Corpse iránt volt, akik remek gitárjátékkal, de kicsit lomhán kezdtek neki a koncertnek, aminek a ritmusát még a közönség is kicsit később vette fel. A nagy érdeklődésnek voltak vesztesei is, mivel a HétköznaPI CSAlódások koncert a vártnál jóval előbb kezdődött, így az elején a kannibálok zenéjére ugráló tömeg miatt az előadás első felében nem sokan voltak a kisebbik színpad előtt.
Nincs Rockmaraton Dalriada nélkül, szerdán, a második napon meg is kapja mindenki az adagját belőlük, aztán érkezik az Orden Ogan, és a Powerwolf is a nagyszínpadra. Mellettük az Alcohol, a Junkies, a Moby Dick, a Kalapács és az Aurora képviselik a klasszikusokat a Barba Negra nagyszínpadon.
A rovat további hírei: Kultúra
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.
DSTV: mesés karakterek
2025. aug. 07.
Az emberi fantázia határtalanságáról készített terjedelmes összeállítást a DSTV. A csodák birodalmában avatott szakember, Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros volt a kalauz – Marcsi néni arról is szót ejtett, milyen karakterek és milyen szereppel jelennek meg a mesékben. Hangkép.
Szélfestmények Dunaújvárosból – Velencéig
2025. aug. 06.
Különösebb csinnadratta nélkül, de annál fontosabb műtárgyakra hívja föl az intézmény mellett sétálók figyelmét a Kortárs Művészeti Intézet "kirakatkiállítása": Koronczi Endre két képét láthatják – az alkotások mintegy előhírnökei a Velencei Biennálé seregszemléjén szereplő műegyüttesnek.










