Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap) 14:59 - Várkonyi Balázs

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

Sosem kételkedtem a szavában. Ám egyszer, valakit említvén, azt találta mondani: Már életében is igen öreg volt. Szemtelenül visszakérdeztem: …és halálában? Nem jött zavarba, elnevette magát, sebesen pergett a nyelve: én csak ne szóljak közbe, tudja ő, mit mondott. És folytatta. Két idős emberről szólt a történet. Juliska néni akkoriban Balatonbogláron élt, elbeszélése szerint legalábbis, mert ahány különös rege, annyiszor hozzátette: tudom, mert ott laktam… Szóval Boglár. A történet szerint a már sok nyarat látott házaspárnak elege lett az életből. Megbeszélték dolgaikat, döntöttek, aztán egy júliusi éjszakán fogták magukat, begázoltak a tóba. Gyalogoltak, addig, hogy a már csak a fejük volt kint a vízből. A férfi megszólat: Bukjunk, Maris? Jött a válasz: Bukjunk, Zsiga!

A tragikus történet Juliska néni elbeszélésében aztán tragikomikusra váltott. Az öreg néni ugyanis nem bukott. Míg férjura elmerült, ő kigyalogolt a Balatonból. Hazament, és háborítatlanul élt még néhány évig. Így volt-e, vagy tán csak Juliska néni fantáziája szülte? Isten tudja. De kétkedésemet nem mutattam.

Máskor egy Magyarpécskán ismert legendát adott elő nagy átéléssel – ott hallottam, valamikor ott is laktam, mondta a „világjáró” Juliska néni. A mese egy titkolt szerelemről szólt, a „nagyszemű lány” gyermeket szült, de elragadta egy kutya, s a lány azóta is a kutyával viaskodik. Csak később, amikor a néphiedelem-gyűjtő pap, Kálmány Lajos könyvét olvastam, abban elevenedett meg ez a történet, igaz, kicsit másként, mint ahogy a néni elmesélte. Ettől fogva nem úgy kezeltem őt, mint hiteles forrást, de kétségkívül jól szórakoztam az elbeszélésein.

Forrás: Wikipedia/Néprajzi Múzeum

Egyszer a betyárkirály, Rózsa Sándor jött szóba. Juliska néni dióhéjban elbeszélte az életét. Alig volt tizenkét éves, amikor az apját lótolvajláson érték. Jöttek az öregért a megyeszolgák. Menekült volna, de az egyik pandúr úgy rúgta ülepen, hogy a csontja is bánta. A bíró előtt hiába volt minden bűnbánat, nem volt neki kegyelem. Hatodnapra fölkötötték. A gyerekségéből alig kinőtt Sándor nekiindult a semminek. Futóbetyárnak állt. Egyszer Halason társaival elkötött két tehenet. Másfél évet sóztak rá. Már majdnem kitelt az ideje, amikor alkalom adódott, megszökött. És már végképp a rossz irányba indult. Rabolt, elfogták, börtönbe dugták, megszökött, megint elfogták – így telt az élete. Egyszer szeretőjének, Bodó Katának megfogadta, jó útra tér. De ez sosem sikerült neki. Az utolsó állomás a szegedi börtön volt, ott is halt meg – szegte be a történetet az öreg néni.

Szamosújvár volt az a Szeged, gondoltam, de egy szóval sem mondtam. Hiszen Juliska néni bármit mesélt, ha itt-ott tévedett is, de végső soron mindig igazat szólt. A betyárkirály egyébként júliusban született, épp kétszázöt éve.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.