Sosem kételkedtem a szavában. Ám egyszer, valakit említvén, azt találta mondani: Már életében is igen öreg volt. Szemtelenül visszakérdeztem: …és halálában? Nem jött zavarba, elnevette magát, sebesen pergett a nyelve: én csak ne szóljak közbe, tudja ő, mit mondott. És folytatta. Két idős emberről szólt a történet. Juliska néni akkoriban Balatonbogláron élt, elbeszélése szerint legalábbis, mert ahány különös rege, annyiszor hozzátette: tudom, mert ott laktam… Szóval Boglár. A történet szerint a már sok nyarat látott házaspárnak elege lett az életből. Megbeszélték dolgaikat, döntöttek, aztán egy júliusi éjszakán fogták magukat, begázoltak a tóba. Gyalogoltak, addig, hogy a már csak a fejük volt kint a vízből. A férfi megszólat: Bukjunk, Maris? Jött a válasz: Bukjunk, Zsiga!

A tragikus történet Juliska néni elbeszélésében aztán tragikomikusra váltott. Az öreg néni ugyanis nem bukott. Míg férjura elmerült, ő kigyalogolt a Balatonból. Hazament, és háborítatlanul élt még néhány évig. Így volt-e, vagy tán csak Juliska néni fantáziája szülte? Isten tudja. De kétkedésemet nem mutattam.

Máskor egy Magyarpécskán ismert legendát adott elő nagy átéléssel – ott hallottam, valamikor ott is laktam, mondta a „világjáró” Juliska néni. A mese egy titkolt szerelemről szólt, a „nagyszemű lány” gyermeket szült, de elragadta egy kutya, s a lány azóta is a kutyával viaskodik. Csak később, amikor a néphiedelem-gyűjtő pap, Kálmány Lajos könyvét olvastam, abban elevenedett meg ez a történet, igaz, kicsit másként, mint ahogy a néni elmesélte. Ettől fogva nem úgy kezeltem őt, mint hiteles forrást, de kétségkívül jól szórakoztam az elbeszélésein.

Forrás: Wikipedia/Néprajzi Múzeum

Egyszer a betyárkirály, Rózsa Sándor jött szóba. Juliska néni dióhéjban elbeszélte az életét. Alig volt tizenkét éves, amikor az apját lótolvajláson érték. Jöttek az öregért a megyeszolgák. Menekült volna, de az egyik pandúr úgy rúgta ülepen, hogy a csontja is bánta. A bíró előtt hiába volt minden bűnbánat, nem volt neki kegyelem. Hatodnapra fölkötötték. A gyerekségéből alig kinőtt Sándor nekiindult a semminek. Futóbetyárnak állt. Egyszer Halason társaival elkötött két tehenet. Másfél évet sóztak rá. Már majdnem kitelt az ideje, amikor alkalom adódott, megszökött. És már végképp a rossz irányba indult. Rabolt, elfogták, börtönbe dugták, megszökött, megint elfogták – így telt az élete. Egyszer szeretőjének, Bodó Katának megfogadta, jó útra tér. De ez sosem sikerült neki. Az utolsó állomás a szegedi börtön volt, ott is halt meg – szegte be a történetet az öreg néni.

Szamosújvár volt az a Szeged, gondoltam, de egy szóval sem mondtam. Hiszen Juliska néni bármit mesélt, ha itt-ott tévedett is, de végső soron mindig igazat szólt. A betyárkirály egyébként júliusban született, épp kétszázöt éve.