Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap) 14:59 - Várkonyi Balázs

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

Sosem kételkedtem a szavában. Ám egyszer, valakit említvén, azt találta mondani: Már életében is igen öreg volt. Szemtelenül visszakérdeztem: …és halálában? Nem jött zavarba, elnevette magát, sebesen pergett a nyelve: én csak ne szóljak közbe, tudja ő, mit mondott. És folytatta. Két idős emberről szólt a történet. Juliska néni akkoriban Balatonbogláron élt, elbeszélése szerint legalábbis, mert ahány különös rege, annyiszor hozzátette: tudom, mert ott laktam… Szóval Boglár. A történet szerint a már sok nyarat látott házaspárnak elege lett az életből. Megbeszélték dolgaikat, döntöttek, aztán egy júliusi éjszakán fogták magukat, begázoltak a tóba. Gyalogoltak, addig, hogy a már csak a fejük volt kint a vízből. A férfi megszólat: Bukjunk, Maris? Jött a válasz: Bukjunk, Zsiga!

A tragikus történet Juliska néni elbeszélésében aztán tragikomikusra váltott. Az öreg néni ugyanis nem bukott. Míg férjura elmerült, ő kigyalogolt a Balatonból. Hazament, és háborítatlanul élt még néhány évig. Így volt-e, vagy tán csak Juliska néni fantáziája szülte? Isten tudja. De kétkedésemet nem mutattam.

Máskor egy Magyarpécskán ismert legendát adott elő nagy átéléssel – ott hallottam, valamikor ott is laktam, mondta a „világjáró” Juliska néni. A mese egy titkolt szerelemről szólt, a „nagyszemű lány” gyermeket szült, de elragadta egy kutya, s a lány azóta is a kutyával viaskodik. Csak később, amikor a néphiedelem-gyűjtő pap, Kálmány Lajos könyvét olvastam, abban elevenedett meg ez a történet, igaz, kicsit másként, mint ahogy a néni elmesélte. Ettől fogva nem úgy kezeltem őt, mint hiteles forrást, de kétségkívül jól szórakoztam az elbeszélésein.

Forrás: Wikipedia/Néprajzi Múzeum

Egyszer a betyárkirály, Rózsa Sándor jött szóba. Juliska néni dióhéjban elbeszélte az életét. Alig volt tizenkét éves, amikor az apját lótolvajláson érték. Jöttek az öregért a megyeszolgák. Menekült volna, de az egyik pandúr úgy rúgta ülepen, hogy a csontja is bánta. A bíró előtt hiába volt minden bűnbánat, nem volt neki kegyelem. Hatodnapra fölkötötték. A gyerekségéből alig kinőtt Sándor nekiindult a semminek. Futóbetyárnak állt. Egyszer Halason társaival elkötött két tehenet. Másfél évet sóztak rá. Már majdnem kitelt az ideje, amikor alkalom adódott, megszökött. És már végképp a rossz irányba indult. Rabolt, elfogták, börtönbe dugták, megszökött, megint elfogták – így telt az élete. Egyszer szeretőjének, Bodó Katának megfogadta, jó útra tér. De ez sosem sikerült neki. Az utolsó állomás a szegedi börtön volt, ott is halt meg – szegte be a történetet az öreg néni.

Szamosújvár volt az a Szeged, gondoltam, de egy szóval sem mondtam. Hiszen Juliska néni bármit mesélt, ha itt-ott tévedett is, de végső soron mindig igazat szólt. A betyárkirály egyébként júliusban született, épp kétszázöt éve.

A rovat további hírei: Napraszóló

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Ledőlési határidő

Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap)

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Pentele az utolsókig kitartott…

Pentele az utolsókig kitartott…

2018. november 04. (vasárnap)

„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”

Kiért gyúl a gyertyaláng?

Kiért gyúl a gyertyaláng?

2018. november 02. (péntek)

1915 novembere elején értékes küldemény érkezett Pentelére, Farkas József kisbirtokos portájára. Egy ezüstóra. Míves darab, igazi mestermű, szép rajzolattal. És az tette igazán különlegessé, hogy ki küldte: Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, I. Ferencz József. Az ő szignóját véste a fedlapra a bécsi ötvös.