Henrich Jabornik ismét az Acélbikáknál
Újra a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét erősíti Henrich Jabornik. A 27 éves szlovák védő a Ferencvárostól szerződik Dunaújvárosba.
A Dunaújvárosi Acélbikák együttese hivatalos honlapján jelentette be ma reggel, hogy ismét a DAB csapatát erősíti a szlovák Henrich Jabvornik. A 27 éves bekk nem lesz ismeretlen a DAB szurkolói számára, mivel a 2013/2014-es szezonban már erősítette csapatunkat, méghozzá igencsak ponterősen, mivel védő létére 49 mérkőzésen 32 pontot (14 gól, 18 assziszt) szerzett első magyarországi szezonjában. A szakolcai születésű játékos a HK Skalica együttesénél kezdte pályafutását, tagja volt az U18-as, valamint az U20-as szlovák válogatottnak is, mielőtt a 2010/2011-es szezonban bemutatkozott a szlovák Extraligában is.
A 2013/2014-es szezont Dunaújvárosban játszotta végig, majd a következő két idényben a Besztercebánya, a Pöstyén a Poprád és a Szakolca együtteseit erősítette. A 2016-os szezon kezdetén visszatért Magyarországra, s a Ferencváros csapatához írt alá, ahol két idényen keresztül szerepelt, meglehetősen termékenyen, ugyanis első évében 46 mérkőzésen 35 pontot szerzett, míg a tavalyi szezonban 37 találkozón 35 (12 gól, 23 gólpassz) pontot szorgoskodott össze. A 190 centis bekk Acélbikáink negyedik légiós igazolása, s a csapat vezetése természetesen stabil védőmunkát, illetve az elmúlt évekhez hasonló ponterős játékot remél tőle is, derült ki a DAB közleményéből.
A rovat további hírei: Sport
Tovább robog a DFC
2025. ápr. 28.
Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.
Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet
2025. ápr. 27.
A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.
Bravúros Kohász-siker
2025. ápr. 27.
Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.
DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak
2025. ápr. 26.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.
Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE
2025. ápr. 26.
Maratoni, ötszettes csatában szenvedett vereséget Szegeden a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának utolsó fordulójában.
Májusban kezdődik a bronzcsata
2025. ápr. 25.
Hazai környezetben kezdi, s itthon is fejezheti be a bajnoki bronzpárharcot a DFVE női vízilabda csapata az Eger gárdája ellen.
Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE
2025. ápr. 25.
A Vidux-Szeged otthonában fejezi be az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.