Hol vannak már a jampecek…

Volt viszont munka orrvérzésig, hőgutáig, hétvégén is, kommunista műszakban, a melósok legnagyobb örömére. Aztán ha a napi robot végén eljött a fájront, irány az ivó. És a szocialista erkölcs őrei számára ekkor kezdődött a második műszak. Mert ébernek kellett lenniük, és azok is voltak fenemód! Minden szabad percükben vadásztak a renitensekre. Kihegyezett tollal is harcoltak ellenük! Az egyik önkéntes harcos, bizonyos Tóth Gyula a helyi lap, a Dunai Vasmű Építője hasábjain már 1951-ben fennhangon hirdette: „Kidobtuk a ’jampikat’ épülő városunkból!” Igaz, ez a kidobás nem hozhatott azonnal teljes sikert, mert az újságcikkben később Tóth kartárs a cselekvést csak ígérgető alakba foglalja, így: „Kidobunk minden jampecet…”

Tehát maradhatott még mutatóba valamennyi a szocialista erkölcsre veszélyes fajtából! Akiknek egyébként számos a bűnük. Például egy jampec a másik jampecnek írott levélben a lányt csajnak, a bulit bulinak bátorkodik nevezni, mi több, „pécsi pulykákat” emleget, s ez kiveri a biztosítékot egy becsületben megőszült erkölcscsősznél. Olyannyira, hogy a béke ellenségeinek nevezi a veszedelmes levelezőket – vajon miként kaparintották meg a magánlevelet? – s már nem is kidobást, hanem kirúgást emleget. Mert meg kell védeni a „burzsoá erkölcsöt terjesztőktől” – tényleg ez van a cikkben, na! – szóval meg kell védeni a Pentelére jött többséget: azokat, akik „Idősek és ifjak eljöttek azért, hogy kemény áldozatkész harcban szilárdítsák a béke ügyét.”

A jampecek egyébként azért is különösen veszélyesek, mert „háborús gazemberek bacillusait” terjesztik, tehát nincs más lehetőség: „Meg kell semmisíteni ellenségeinket, hogy gyorsabban építhessük fel büszkeségünket”, de a megsemmisítés szigorúan a béke jegyében történjék, mert „Katonái vagyunk népünk és az emberiség közös ügyének a békének”. És hát ki más lenne a legfőbb ellenség, mint az egykori jampec! Az ilyenek – így szól az írás – „öntudatunk tisztaságát elhomályosítani, vagy gyarapodását megfékezni akarják.” És ha harc, hát legyen teljes – Tóth úr nem lacafacázik –, a csapásirány terjedjen ki mindenre, még a szerelem tisztaságának megóvására is: „Harcba szállunk azok ellen, akik erkölcsünk, szerelmünk tisztaságára törnek!”

Fotók:MTI

Nem tudom, a sok jampec megrettent-e az újságcikktől és viharos gyorsasággal elhagyta-e az épülő várost, de valamennyi maradhatott belőlük, az biztos. Másként mitől virágozhatott volna a sok kricsmi és zugivóhely, amelyekről szociológiai tanulmányok szólnak. De hol vannak ma már a jampecek! A Rockmaraton közönségében nem láttuk őket. Még szerencse! Képzeljük el, hogy egyszer csak ott teremnek, és megpróbálják a fiatalság öntudatának tisztaságát elhomályosítani, gyarapodását megfékezni! De szerencsére Tóth úr egykori harca nem volt hiábavaló…